A Békéscsaba ellen kezdjük az évet

A Békéscsaba ellen indítja az évet a Győrvári Viktor vezette U17-es, illetve U19-es együttesünk is. Január 11-én, 14 órai kezdettel a fiatalabbak, majd 16 órai kezdettel az idősebbek lépnek pályára.

December 14-én játszottak legutóbb bajnoki mérkőzést U19-es és U17-es csapataink, a Kisvárdával összecsapva. U19-eseink döntetlent értek el ezen a találkozón, ez volt az első pontveszteségük ebben a szezonban hazai pályán. Győrvári Viktor együttese 12 mérkőzésen 21 pontot gyűjtött, egyetlen vereségét a Ferencváros ellen elszenvedve. Az elmúlt években nagy csatákat vívtak a mieink a Békéscsabával, általában a Final Four-os helyezésekért, idén a békés megyeiek hat győzelem mellett öt vereséggel a hatodik helyen állnak a bajnokságban. Figyelemre méltó azonban, hogy mostani ellenfelünk azt a Kisvárdát győzte le decemberben, amely ellen a mieink döntetlenre végeztek.

Az U17-esek is december közepén léptek utoljára pályára 2022-ben, könnyed győzelmet aratva a Kisvárda ellen. Akadémistáink első helyen állnak a bajnoki tabellán, tizenegy győzelem mellett egy Ferencváros elleni vereség a mérlege Győrvári Viktor együttesének. Holnapi ellenfelünk a hetedik helyen áll a bajnokságban, tíz pontot gyűjtve tizenegy mérkőzésen.

Az DVSC SCHAEFLER–Békéscsabai ENKSE U17-es első osztályú bajnoki mérkőzés 2023. január 11-én, 14 órakor kezdődik, majd két órával később, 16 órai kezdettel a két U19-es együttes is összecsap a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.  

Kiemelt partnereink