Nagy lépést tehetünk

A jó erőkből álló Dabas elleni nagyon fontos rangadón nagy lépést tehet céljai eléréséhez a DVSC Kézilabda első osztályú serdülő együttese.

Tizenöt gólos győzelemmel tért haza Békéscsabáról a múlt héten a serdülő első osztályú együttes, nem sok kétséget adva győztes kiléte felől a rangadón. Harminc perc után még „csak” öt gól volt a különbség, majd a második játékrészben beindult a Loki-henger.

„Az első félidőben még nem álltunk össze, nem tudtunk csapatként működni, a védekezésünk nem működött jól, de nekem sem ment a úgy a játék – sorolta az okokat Nanda – A szünetben átbeszéltük a stratégiát, az elmondottakat tudtuk hasznosítani, kevesebb volt a kimaradt ziccer és a védekezés is jobban összeállt.”

Nincs megállás, hiszen egyik nehéz mérkőzésből a másikba csöppennek a lányok. A mostani ellenfél a szezon során eddig mindössze három vereséget szenvedő, vesztett pontok tekintetében harmadik helyezett Dabas. A pest megyeiekkel az elmúlt években rendre szoros mérkőzéseket vívnak akadémistáink, az őszi szezonban egy végletekig kiélezett találkozón sikerült egy góllal nyerni.

„Az lenne az ideális, ha már az első félidőben összeállna a csapat, nemcsak a második félidőben találnánk meg önmagunkat – nehéz is lenne az átlövő szavaival vitatkozni. – Nem szabad sok helyzetet kihagyni, jobban kell védekezni, ezáltal magabiztosabbak lehetnénk, és akkor egyszerűbb meccsünk lenne.”

A serdülő korú játékos már az ifi csapatban is többször jó teljesítményt nyújtott a szezonban. Mindhárom belső poszton kiválóan helyt tud állni, irányítóként és átlövőként is bevethető. Adódik a kérdés: vajon inkább átlővést vagy a betörést alkalmazza gyakrabban.

„Az ellenfél védekezésétől, illetve a meccsszituációtól függ – mondta el a 10-es mez tulajdonosa. – Ha zártabban védekeznek, akkor inkább az átlövéseket preferálom, ha nyitottabb formációt választanak, akkor szeretek cselezni.”

A DVSC Kézilabda Akadémia – Dabasi KC VSE serdülő első osztályú mérkőzést február 26-án, 17 órai kezdettel rendezik meg a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. A zárt kapus mérkőzést a DVSC Kézilabda Akadémia YouTube csatornáján élőben közvetítjük!

Kiemelt partnereink