2024.07.22.
Egy héttel ezelőtt az U20-asok tréningeztek először, július 22-én az U18-as és U16-os csapat is elkezdte a felkészülést, így teljes üzem van az akadémián. Az első közös edzés programját fizikai felmérések adták, a legfiatalabbakból álló együttesben sok új arcot is felfedezhettünk.
Bővebben2024.07.04.
Szoros mérkőzésen egy góllal maradt alul a magyar serdülő válogatott az U16-os nyílt Eb elődöntőjében. Pénteken 15 órakor Franciaország ellen játszanak a mieink a harmadik helyért, egy bronzéremmel szépen lehet zárni az Európa-bajnokságot!
Bővebben2024.07.03.
Svédország ellen egygólos vereséget szenvedett, majd legyőzte Franciaországot a csoportdöntőben a magyar serdülő válogatott a nyílt U16-os Eb-n, ezzel bejutott a legjobb négy közé! Folytatás csütörtökön az elődöntőben: „Show must go on!”
Bővebben2024.06.30.
Megérkezett Göteborgba, a nyílt Európa-bajnokság helyszínére a magyar serdülő válogatott, Márián Blanka másodedző mellett négy játékosunk képviseli akadémiánkat: Keller Petra, Litschauer Nikol, Szinay Sarolta és Zákányi Janka. Július 1-én kezdődik az első nemzetközi megmérettetés ezen korosztály számára.
Bővebben2024.06.27.
A meccs elején áramszünet zavarta meg a feleket, aztán a folytatásban hiába vezettünk nyolc góllal is, hosszabbításba torkollott a negyeddöntő. A lényeg azonban, hogy Magyarország ott van az elődöntőben. Csernyánszki Liliána öt gólt szerzett Izland ellen.
Bővebben