Győzelem jó hajrával

Jó hajrájának köszönhetően begyűjtötte a két bajnoki pontot Csapó Erika ifjúsági másodosztályú együttese az FKSE Algyő ellen.

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, bár az első percekben még fej-fej mellett haladtak a csapatok, utána viszont az ellenfél meglépett. Nem volt hatékony a védekezés, a kapusaink sem nagyon tudtak hozzátenni ehhez. Támadásban próbálkoztak a mieink, azonban a sok kihagyott helyzet miatt egyre csak nőtt a távolság a felek között. Nem segített az ügyön, hogy három hétméterest is kihagytak a mieink, végül Uzsoki Petra lett a megoldás az ítélet-végrehajtó szerepében. A mieinknél főként a betörések ültek, Repák Viki és Bodrás Odett is többször ilyen módon szerzett találatot. A vendégek emberfogást is alkalmaztak, azonban ezt át tudták játszani a mieink és köszönhetően Csekenyák Alexa javuló kapusteljesítményének felzárkóztak. A félidő hajrájában mindkét félnek volt lehetősége előnnyel pihenőre vonulni, ám végül 13-13-as döntetlen állt az eredményjelzőn 30 perc után.

Jól kezdődött a második félidő, Buzás Petra vezérletével hamar háromgólos előnyre tettek szert a mieink. Nem hagyta magát lerázni a csongrádi együttes, kapaszkodtak a vendégek, a játékrész 12. percben kiegyenlítettek. A serdülő korú Bordás Odett ügyes megoldásokkal vétette észre magát, de a vendégek továbbra is tartották a lépést. Fej-fej mellett haladtak a felek, viszonylag sok gólt szerezve. Hét perccel a vége előtt egyenlőnél ismét Buzás Petra rázta meg magát, két góljával nagyot lendített a csapat szekerén. A hajrá egyértelműen akadémistáinké volt, akik ezt a hét perces szakaszt három góllal megnyerték.

Ifjúsági II. osztályú bajnoki mérkőzés 14. forduló:
DVSC SCHAEFFLER II.–FKSE-Algyő 29–26 (13–13)
DVSC: 
Csekenyák A. – Filek K. 2, Repák V. 5, Buzás P. 10, Kovács N. 2, Bordás O. 4, Galsai D. csere: Kéki Zs. (kapus), Uzsoki P. 4 (4), Erdődi H. 2, Koncz K.
Csapó Erika: Örülök a győzelemnek, egy erős csapat ellen sikerült diadalmaskodni. A második játékrészben feljavult a védekezés, kapusteljesítmény, illetve jobb arányban használtuk ki a helyzeteinket.

Jelentkezzaz akadémiára

Kiemelt partnereink