Vida Gergő az MTK vezetőedzője lesz!

A DVSC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatóját a kék-fehérek kispadjáról távozó szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir kérte fel utódjául.

„Amikor Golovin Vlagyimirt nyáron kinevezték szövetségi kapitánynak, úgy egyeztek meg, hogy a bajnokság első, világbajnokságig tartó szakaszában folytathatja párhuzamosan a munkát az MTK-nál – mondta el honlapunknak Vida Gergő. – Nemrég hívott fel Vova, hogy vegyem át a helyét. A döntés nem volt egyszerű, hiszen nagyon szeretek a debreceni akadémián dolgozni, nagyon sokat köszönhetek a klubnak és ezer szállal kötődöm ide. De ha a szövetségi kapitány, az ország első számú szakembere keresi meg az embert egy ilyen feladattal, azt nem lehet visszautasítani. A döntést végül közösen hoztuk meg a családommal, mindenben támogattak. Soha nem titkoltam, hogy szeretnék stabilan felnőtt első osztályú csapat vezetőedzője lenni, Debrecenben és Békéscsabán már belekóstoltam ebbe a világba. Az MTK az elmúlt években dinamikusan fejlődött, főleg magyar játékosokra épülő csapat, a rutinos és fiatal feltörekvő kézilabdázók kiváló egyvelege. A helyzet annyiban is speciális, hogy nem egy rosszul teljesítő, elküldött edző helyét kell átvennem, hanem egy működő szakmai folyamatot kell folytatni, természetesen belerakva a saját egyéniségemet, ami nagy kihívás.”

Vida Gergő nyáron vette át a DVSC Kézilabda Akadémia szakmai vezetését. Meddig jutott az építkezésben szűk fél év alatt?

„Átalakítottuk az edzői struktúrát, Kudor Kitti személyében új edző került az első osztályú utánpótláscsapatok rendszerébe – kezdte a távozó szakmai igazgató. – Mivel ő az NB I-es csapat másodedzője, ő vette át a felnőttekhez korban legközelebb levő ifjúsági csapatot, s ez a keret az ő irányításával a saját korosztálya mellett szerepel az NB II-es felnőtt bajnokságban is. A játékosok fejlődése szempontjából fontos lépcsőfok lenne a feljutás, hogy a fiatalok NB I/B-s meccseken erősödhessenek. A magasabb osztályban való indulás a jövő évi utánpótlás versenyeztetési rendszerünket is pozitívan befolyásolhatja. Az már most tisztán látszik, hogy jogos elvárás volt az NB II-es bajnokság megnyerése, lányaink magabiztosan, pontveszteség nélkül vezetik a tabellát. Az ifjúsági és a serdülő csapatunknak is a saját kezében van a sorsa, hogy tavasszal a négyes döntőbe jusson. A rendszerbe újonnan bekerült U15-ös együttes eddig bravúrosan szerepelt, biztosította a helyét a felsőházban, az ország legjobb hat csapat között. Bízom benne, hogy amit elkezdtünk, nélkülem is folytatódik!”

Vida Gergőnek sok sikert kívánunk az MTK vezetőedzőjeként!

Kiemelt partnereink