Vereség Pécsen

Nagyon nem sikerült jól az első félidő, ám hiába zárkóztak a második játékrészben akadémistáink, a hazai pályán játszó Pécs öt góllal győzött az NB I/B. tizenegyedik fordulójában.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, az ötödik percig fej-fej mellett haladtak a felek, a mieinknél mindhárom találatot Csamangó Lili szerezte. Innentől kezdve azonban átvették az irányítást a hazaiak, a tizedik percben már 10-5 volt az állás. Az első olyan gólt, amelyet nem Csamangó Lili jegyzett (Kiss Csenge volt eredményes) a 14. percben szereztük. Sajnos nem változott a játék képe, a vendéglátók tovább növelték előnyüket, szinte minden támadásukból betaláltak. A cserék közül Baranyi Dorottya és Ferenczi Lili is többször be tudott találni, ám a szünetre nyolcgólos pécsi előnnyel fordultak a csapatok. A második játékrész elején Lakatos Réka védéseinek köszönhetően zárkóztunk, Ratalics Luca második találatával már csak öt gól volt közte. Nem sikerült folytatni ezt a jó szériát, a 45. percben már mínusz hét volt. Ismét egy jobb szakasz következett, nagyot küzdve három gólra is feljöttünk, Baranyi Dorottya góljával, ám ennél kisebb már nem volt a differencia. A végén öt góllal győztek a pécsiek, akik ezzel a győzelmükkel megelőzték akadémistáinkat.

NB I/B., 11. forduló:

PTE PEAC-SIPO–DVSC SCHAEFFLER U19 37–32 (24–16)
Pécs, 90 néző: V: Marosi Z., Pap E.

DVSC: Lakatos R. – Kiss Cs. 2, Csamangó L. 11 (2), Kelemen D. 3 (1), Hermann Z., Tóth R., Fodor V. 2. Csere: Demjén L. (kapus), Szalai P. 1, Baranyi D. 6 (2), Ferenczi L. 5, Eszenyi G., Ratalics L. 2. Edző: Győrvári Viktor.
Kiállítások: 14, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 10/5.

Kiemelt partnereink