Válogatott összetartások után

Az ifjúsági válogatottal kettő, míg a serdülőkkel öt akadémista edzőtáborozott a múlt héten.

Kétségtelenül nagyon jó időszakát éli a magyar női utánpótlás, hiszen az elmúlt években rendre az élmezőnyben, több esetben egyenesen az élen végeztek utánpótlás-válogatottjaink. A nyári Európa-bajnokságok után (amelyet a junior és az ifjúsági válogatott is megnyert) új feladatok várnak a csapatokra.

A 22 fős ifjúsági válogatott Balatonbogláron készült október 4-7. között a Nemzeti Kézilabda Akadémián. A szakvezetés ezúttal az Európa-bajnok keret tagjai meghívásától eltekintett (emiatt nem csatlakozott a kerethez Csernyánszki Liliána és Panyi Anna), ezen az összetartáson más játékosokra voltak kíváncsiak elsősorban. Két debreceni akadémista, a balszélső Makó Zoé és az átlövő poszton szereplő Silye Nanda először kapott meghívást az ifjúsági válogatottba Bohus Beáta szövetségi kapitánytól.

„Nagyon izgalmas volt az edzőtábor, kedvesek voltak a többiek, segítőkészek az edzők – osztotta meg velünk Nanda, aki elmondta azt is, hogy nagy megtiszteltetésnek vette, hogy meghívták a keretbe. – Jókat beszélgettünk a Balaton-parton, igazi közösségi élményt adott ez a néhány nap.”

Nandához hasonlóan Makó Zoé is pozitív hangulatban tért haza Debrecenbe.

„Az első edzésen kicsit izgultam, de utána feloldódtam és jól éreztem magam a tréningeken is – emlékezett vissza Zoé, aki egy kis csínytevésért sem megy a szomszédba. – Utolsó este kártyáztunk, hívtuk Nandát is, akinek kitolásból háromszor annyi lapot osztottunk (az nyer, akinek elfogy a lap a kezéből), ám még így is majdnem megnyerte a kört.”

A serdülő válogatott keret október 3-án, Gyálon találkozott, az összetartás október 8-ig tartott. Penszki Gergely szövetségi ezúttal edző öt debreceni akadémistát hívott meg a 23 fős keretébe: a beálló Fábián Alinát, a belső posztokon bevethető Gáspár Annát, Solymosi Zsófiát és Véniger Katát, illetve a jobbszélső, Ratalics Lucát. A serdülő válogatott

„Nagyon jól éreztem magam a válogatottnál, jól ismerjük már a többieket – mondta el Fábián Alina, aki nemrég tért vissza bokasérüléséből. – Külön foglalkozott velem egy masszőr a válogatottnál, minden nap kezelték a bokámat, illetve kaptam külön feladatokat is.”

Nem meglepő módon Alina csapattársat választott maga mellé szobatársnak, méghozzá Véniger Katát, aki szintén hasznosnak ítélte meg a válogatott összetartást.

„Jól éreztem magam a válogatottnál, nagyon élveztem ezt a hetet – csatlakozott társához Kata. – Az edzéseken a védekezésen volt a hangsúly, sokat gyakoroltuk illetve videóelemzést is tartottak arről.”

Kiemelt partnereink