Válogatott körkép

Mindhárom utánpótlás válogatott (junior, ifjúsági és serdülő) játszott mérkőzést a héten, összesen nyolc akadémista lépett pályára ezeken a találkozókon.

Márián Blanka (balról a harmadik) és a DVSC Kézilabda Akadémia játékosai az ifjúsági válogatott összetartásán (balról jobbra: Kis Réka, Balog Réka, Tábit Vivien, Laluska Elza, Szinay Sarolta és Keller Petra).

Felmérésekkel, Budapesten kezdte a hetet a junior válogatott. Bohus Beáta együttese Lakitelekre utazott, ahol csütörtökön Svédország ellen mérkőztek meg, 33-25-re győztek a vendégek, majd a második találkozón már a magyar csapat nyert, Hollandiát legyőzve 28-27-re.

Hat debreceni akadémista, illetve a másodedző Márián Blanka utazott az ifjúsági válogatott összetartására, Zamárdiba. Kun Attila együttese három felkészülési mérkőzést játszott: a Norvégia elleni vereség után Dánia és Svájc ellen is győzött. Laluska Elza újoncként betalált első mérkőzésén, rajta kívül Keller Petra (3 gólt szerzett), Kis Réka, Szinay Sarolta (ő volt a legeredményesebb debreceni, hat szerzett góllal) lépett pályára a hétvégén.

A 2010-2011-es születésű játékosokból álló serdülő válogatott ebben a szezonban kezdte meg „működését”.  Kétszer mérkőzött meg Szlovákia korosztályos együttese ellen Pigniczki Krisztina együttese, a második találkozón bemutatkozott a válogatottban a DVSC Kézilabda Akadémia kapusa, Gonda Janka, aki több védéssel járult hozzá a 25-18-as győzelemhez. Az első meccsen 36-21-re nyertek a magyarok.

Ratalics Luca a junior válogatott összetartásán

Támogatóink