Válogatott hetes

A DVSC Kézilabda Akadémia öt játékosa a serdülő, két fiatalja az ifjúsági válogatottba kapott meghívást.

Nagyon eredményes nyarat zártak  magyar utánpótlás válogatottak, hiszen mind az ifjúsági, mind a junior válogatott Európa-bajnok lett.

Az ide szezonban először az ifjúsági válogatott Balatonbogláron készül, a szakvezetés ezúttal az Európa-bajnok keret tagjai meghívásától eltekintett (emiatt nem csatlakozott a kerethez Csernyánszki Liliána és Panyi Anna), ezen az összetartáson más játékosokra kíváncsiak elsősorban. Két debreceni akadémista, a balszélső Makó Zoé és az átlövő poszton szereplő Silye Nanda először kapott meghívót az ifjúsági válogatottba Bohus Beáta szövetségi kapitánytól, mindkét debreceni játékos nagyon örül a lehetőségnek. A keret október 4-én este találkozott, 7-ig készülnek közösen a Nemzeti Kézilabda Akadémián.

A serdülő válogatott keret október 3-án, Gyálon találkozott, ahol október 8-ig edzőtáboroznak. Penszki Gergely szövetségi edző öt debreceni akadémistára számít: a beálló Fábián Alina, a belső posztokon bevethető Gáspár Anna, Solymosi Zsófia és Véniger Kata, illetve a jobbszélső, Ratalics Luca is meghívót kapott, a korábbi alkalmakhoz hasonlóan.

Jelentkezzaz akadémiára

Kiemelt partnereink