Újoncok csatája

Kudor Kitti együttese a másodosztályban szintén újoncnak számító pécsi PEAC csapatát fogadja a Hódosban szombaton.

Megszerezte első idegenbeli sikerét NB I/B-s akadémiai együttesünk, amely az előző fordulóban meggyőző játékkal győzte le a Gárdonyt idegenben.

„Nagyon örülök, hogy megtört a jég, már nagyon vártuk az első győzelmünket idegenben! – mondta el Nagy Nóra, az együttes átlövője. – Szerintem ez nagy löketet tud adni a csapatnak, a jó pillanatokat át tudjuk vinni a következő mérkőzésekre.”

A következő mérkőzésen a PEAC együttesét fogadják akadémistáink. A pécsi együttes a mieinkhez hasonlóan az előző szezonban még az NB II-ben szerepelt, így újoncként szerepelnek ők is.

„Úgy gondolom, hogy hazai pályán bárkivel fel tudjuk venni a harcot – osztotta meg véleményét Nóri. – Mindent megteszünk, hogy itthon tartsuk a két pontot ezen a rangadón, a két újonc együttes összecsapásán. Az edzéseken gyakorolt elemeket kell megvalósítani, ha ugyanolyan mentalitással megyünk ki a pályára, mint legutóbb, akkor megnyerhetjük a mérkőzést.”

ADVSC SCHAEFFLER U19–PEAC NB I/B-s mérkőzés 2022. november 26-án, 18 órakor kezdődik a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

Kiemelt partnereink