U16: Győzelem a rangadón!

Kilenc perccel a vége előtt még három góllal vezetett a bajnokság második helyén álló Kisvárda, ám akadémistáink nagy hajrával fordítottak és két góllal győztek a rangadón! Ezzel eldőlt, hogy U16-osaink a maximális, 12 pontot viszik tovább a Felsőházba!

Utolsó fordulójához érkezett az U16. I. osztály alapszakasza. Stílusosan az első két helyen álló együttes találkozott egymással ebben a körben, az egy vereséggel és tizenkét győzelemmel az élen álló Köstnes Vilmos együttese Kisvárdára látogatott.

Kezdetben igencsak hiányzott az élesség a csapatból: erre a négy perc alatt összesszedett ötgólos hátrány kiválóan rávilágít, debreceni szempontból 0-5-tel kezdődött a találkozó. Takács Vera törte meg a gólcsendet, két gólt szerzett, Köstner Vilmos pedig időt kért. Az egyperces pauzát követően mindkét fél képtelen volt gólt szerezni, a harmadik találatunkat Silye Réka jegyezte. Továbbra sem igazán találták magukat akadémistáink, főként a védekezés maradt el az elvárt szinttől: ezt a 11 perc alatt bekapott 10 gól mutatja. Támadásban főként Takács Vera akciói voltak eredményesek, rajta kívül a csereként beálló Kereki Karina volt aktív elől. Balázs Lotti is védett egy-két szépet, a hajrában pedig sikerült egyre olvasztanunk a kisvárdai előnyt. Kissé kaotikusan, eladott labdákkal, kétperces kiállításokkal, hetesvédésekkel kezdődött a második játékrész. Pál Anna találatával már kettővel is vezettünk, ám a 44. percben ismét egyenlítettek a hazaiak. Ismét egy rosszabb periódus következett, az 52. minutumban már hárommal, 28-25-re vezetett a házigazda. Kereki Karina (aki ötször vette be a kisvárdai kaput az utolsó kilenc percben) vezetésével nagy hajrába kezdtek a mieink, a védekezés pedig felkeményedett, Balázs Lotti pedig többször is hárított. Izgalmas volt a végjáték, 13 másodperccel a vége előtt támadhatott a Kisvárda, ám eladták a labdát és Kereki Karina az üres kapuba lőtt, így 32-30-ra nyertek U16-osaink.

Ezzel eldőlt, hogy Köstner Vilmos csapata – a maximálisan megszerehető – 12 pontot visz tovább a Felsőházba, amely jó alapot nyújt a további küzdelmekhez.

Szép volt, lányok!

A mácius vége felé kezdődő rájátszásban két-két alkalommal játszanak a mieink a Győri ETO, a Szombathelyi KKA, a NEKA és Mosonmagyaróvár csapatával.

U16 I. osztály, 14. forduló:

Kisvárda–DVSC SCHAEFFLER 30–32 (16–15)

Kisvárda, V: Bíró D., Türk F.

DVSC: Gonda J. – Horváth P., Takács V. 15 (4), Kovács R., Tóth J., Somogyi L., Silye R. 4. Csere: Balázs L. (kapus), Kereki K. 11 (2), Varga L. 1, Harasztosi K., Pál A. 1, Pénzes K., Zsigmond A. Edző: Köstner Vilmos.
Köstner Vilmos: Nagyon megilletődötten kezdtünk védekezésben és támadásban is, hamar ötgólos előnybe kerültek a hazaiak. Innentől kezdve egy másik meccs indult: eleinte a támadójáték kezdett javulni, majd rendeződni látszott a védekezés is. A második félidőben végig fej-fej mellett haladtak a felek, a hajrában a csapategységünknek is köszönhetően kiharcoltuk a győzelmet. Ezen a szinten nagyon színvonalas mérkőzést volt, mindkét oldalon jó egyéni teljesítményekkel fűszerezve.

Támogatóink