Túl a harmadik fordulón

Az idei szezonban immáron harmadjára rendezték meg az akadémiai tornát, amelyen három hasznos mérkőzést vívott Győrvári Viktor együttese, bár pontot nem sikerült szerezni.

Pénteken délután megkezdődtek az akadémiai torna harmadik fordulójának küzdelmei. Az első játéknapon a DVSC Kézilabda Akadémia együttese a Győri AUDI ETO Kézilabda Akadémia ellen léptek pályára és jól is kezdték a találkozót. Egy igazán jó hajrának köszönhetően két góllal vezettek a mieink a félidőben. Egy gólszegényebb második játékrész következett, amelyben fordítottak a győriek és végül három góllal, 26-23-ra nyerték meg az összecsapást.

Szombaton két találkozó következett, előbb a NEKA volt az ellenfél. Kiegyenlített játék folyt a pályán az első félidőben, az utolsó percben szerzett találattal egy gólos hazai vezetéssel fordultak a felek. A második játékrész egyértelműen a NEKA-nak sikerült jobban, amely öt góllal bizonyult jobbnak akadémistáinknál. 

Jól kezdtük a Ferencváros elleni harmadik találkozót is, stabil védekezés mellett jó kaputeljesítmény jellemezte a mieink játékát, sőt Bengi Lili még gólt is lőtt, ez volt a tornán a második találata. A második félidőben viszont nagyon visszafogott teljesítményt nyújtottak a lányok és a zöld-fehérek megfordították a mérkőzést és végül hat góllal nyertek. Ebből a második huszonöt percből sokat lehet tanulni.

Akadémiai torna, III. forduló, Balatonboglár:
DVSC Kézilabda Akadémia–Győri Audi ETO Kézilabda Akadémia 23–26 (15–13)
DVSC: Bengi L., Nyerges K. (kapusok) – Czene P. 1, Varga K. 4, Solymosi Zs. 3 (1), Tóth P., Tóth N. 3, Vincze V. 1 (1), Tóth R. 5 (2), Nagy H., Réti B. 4 (2), Szűrös K. 1, Fekete B. 1. Edző: Győrvári Viktor.

NEKA–DVSC Kézilabda Akadémia 26–21 (11–10)
DVSC: Bengi L. 1, Nyerges K. (kapusok) – Czene P. 2, Varga K. 3 (1), Solymosi Zs. 1, Tóth P., Tóth N. 2, Vincze V. 2 (1), Tóth R. 1 (1), Nagy H. 1, Réti B. 5, Szűrös K. 1, Fekete B. 2. Edző: Győrvári Viktor.

DVSC Kézilabda Akadémia–FTC Kézilabda Akadémia 18–24 (12–7)
DVSC: Bengi L. 1, Nyerges K. (kapusok) – Czene P., Varga K. 5, Solymosi Zs., Tóth P., Tóth N. 4, Vincze V. 1, Tóth R. 1, Nagy H. 2, Réti B. 3, Szűrös K., Fekete B. 1. Edző: Győrvári Viktor.

Kiemelt partnereink