Többet érdemeltünk volna

Szinte végig vezettek a mérkőzésen akadémistáink, a hajrában azonban a Szigetszentmiklós fordított és begyűjtötte a két pontot az NB I/B hetedik fordulójában.

Két újonc találkozott a Hódosban, akadémistáink az idei szezonban már négy győzelmet begyűjtő Szigetszentmiklóst fogadták.

Az első percek igazi flúgos futamra emlékeztettek, záporoztak a találatok mindkét oldalon! Kombinatívan, jól támadtak a mieink, Kiss Csenge a hatodik percben saját maga harmadik, csapata hatodik gólját szerezte, ám ez ellenfél is lőtt ötöt. Egészen komoly gólmennyiség jött össze elképesztően rövid idő alatt, a 9 (!). percben már 10-7-re vezettünk, mikor Fodor Veronika volt eredményes. Beállónk folytatta jó formáját, megjátszható volt és be is lőtte helyzeteit, szűk negyedóra alatt öt gólt szorgoskodott össze, ekkor 14-10 volt az állás. Még, ha nagyon minimálisan is, de csökkent a góltermés, igaz, volt, hogy ehhez kapus tett hozzá, Demjén Laura lőtt egész pályás gólt üres kapura. Kelemen Dorina percei következtek, a rá oly sokszor jellemző lendülettel tört utat magának és talált a kapuba, egy ízben pedig a jobb felsőt is kipókhálózta, egy góllal vezettünk a félidőben.

Jobban kezdte a második játékrészt az ellenfél, amelyen látszott, hogy jól összerakott együttes, nem véletlenek az eddigi eredmények. Ratalics Luca vitt új színt a támadójátékba, két ügyes gól után jött egy egészen bravúros, kettős emberhátrányban verte meg kifelé védőjét, majd talált be! A második félidőben már többet hibáztak a csapatok támadásban, kissé alábbhagyott a gólcunami, az ötvenedik perc végére azért így is elértük a hatvan lőtt találatot, egyenlő elosztásban. Nagy Nóra és Kelemen Dorina is fontos gólokat szerzett, így öt és fél perccel a vége előtt hárommal vezettünk. Sajnos a hajrá nagyon nem sikerült, támadásban pontatlanok voltunk, amelyet a vendégek meg is büntettek, és könnyű gólokat szereztek. A végén két góllal győzött a Szigetszentmiklós, holott a találkozó nagy részében akadémistáink vezettek…

Fájó vereség ez, hiszen egy fokkal koncentráltabb játékkal, hatékonyabb kapusteljesítménnyel nyerhető lett volna. A küzdőszellem és a támadójáték alapján sokkal többet érdemelt volna ez a csapat…

NB I/B., 5. forduló:

DVSC SCHAEFFLER U19–Szigetszentmiklós NKSE 34–36 (22–21)
Debrecen, 120 néző: V: Budai-Bock K., Wenzel T.

DVSC: Lakatos R. – Kiss Cs. 4, Fodor V. 7, Kelemen D. 6, Nagy N. 6 (1), Csamangó L. 3, Eszenyi G. Csere: Demjén L. (kapus), Hermann Z., Tóth R., Baranyi D. 2, Ratalics L. 4, Szalai P. Edző: Győrvári Viktor.

SZIGETSZENTMIKLÓS: Németh Zs. – Varga P. 3, Házi V. 4, Tóth A. 3, Husti H. 9 (3), Fehér L. 3, Fodor N. 6. Csere: Vikárné A. (kapus), Balogh R., Csepregi A. 1, Szalai D. 2, Horváth D. 1, Tóth L. 2.  Edző: Jakab László.

Kiállítások: 6 ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/3.

MESTERMÉRLEG
Győrvári Viktor: Ennyi kapott góllal nagyon nehéz mérkőzést nyerni… A mai napi kapusteljesítmény nem volt ahhoz elegendő, hogy megszerezzük a két pontot, az egész védekezésünk önbizalmát meghatározta. Az utolsó negyedórában már kapkodóvá vált a támadójátékunk is. A hajrában pedig könnyű gólokat is kaptunk, nem menedzseltük jól az előnyünket.

Kiemelt partnereink