Tizenötgólos győzelem

Döcögős első félidő után végül tizenöt góllal nyert Győrvári Viktor serdülőegyüttese az MTK ellen.

Villámrajtot vettek serdülőink a fővárosi kék-fehérek ellen, Fodor Vera góljával már 4-0 volt ide, hat perc után. Időt kért az ellenfél, és 180 fokot fordult a találkozó, kilenc perc után már 4-4 állt az eredményjelzőn. Sok kihagyott helyzet jellemezt játékunkat, és még húsz perc játék után is csupán két gól volt az előnyünk. Ferenczi Lili rázta meg magát, rajta kívül Fele Patrícia is szép átlövésekkel jelentkezett, így sikerült legalább négy-öt gólos előnyt kialakítani, ám egy időn túli hetessel – amelyet közel húsz másodperccel a vége előtt fújtak be a játékvezetők, majd hagyták lepörögni ezt az időszakot – a vendégek állították be a 17-13-as félidei eredményt. Forgatta csapatát Győrvári Viktor, ám ezen a napon nem sikerült azt a minőséget hozni a lányoknak, amit valójában tudnak. A második játékrész elején sem sikerült leszakítani a lelkesen küzdő vendégeket, igaz ehhez kellett a mieink kissé dekoncentrált játéka. Néhány szép megmozdulást azért láthattunk a mieink részéről, Fodor Vera például labdát egy elvégzett szabaddobás után, Ferenczi Lili pörgetett lövése sem volt csúnya jelenet, ez volt a mieink 32. találata. A végére azért elfáradt a fővárosi együttes Szabó Dóra pedig összességében majdnem hatvan százalékkal védett, tudtuk tovább növelni a különbséget, végül 35-20-ra nyertünk.

Serdülő I. osztály bajnoki mérkőzés, 9. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–MTK Budapest 35–20 (17–13)
DVSC: Kovács N. – Ináncsi F. 3, Tóth R. 5 (2), Fodor V. 5, Ferenczi L. 7 (1), Solymosi Zs., Bristyán D. 3. Csere: Szabó D. (kapus), Fele P. 5, Ratalics L., File Cs. 1, Gáspár A. 2, Nánási L. 1, Hermann Z. 2, Véniger K. 1 (1). Edző: Győrvári Viktor
Győrvári Viktor: Sajnos nagyon gyengén és dekoncentráltan kézilabdázzunk az első öt percet kivéve. Az eredmény alakulása az ellenfél elfáradása miatt alakult így, nem a mi jó játékunk miatt. A kihagyott tiszta gólhelyzeteink mennyisége és a védelemben elkövetett hibák száma jól tükrözi dekoncentráltságunkat.

Kiemelt partnereink