Tizenkét gólos győzelem

A szokottnál alacsonyabb átlagéletkorú akadémiai együttesünk tizenkét góllal győzte le a Hajdúszoboszlót a megyei első osztály nyolcadik fordulójában.

A megyei első osztály nyolcadik fordulójában ugyan a Hajdúszoboszló volt a pályaválasztó, ám a két csapat közös döntése alapján a Hódos volt a találkozó helyszíne. A mieinknél a szokottnál alacsonyabb volt az átlagéletkor, többek most találkoztak először tétmérkőzésen felnőtt játékosok ellen. Nehezen indult be a gólgyártás, kevés könnyű gólt értek el a mieink gyorsindításból. Az első félidő második felében sikerült meglépni, az egész mérkőzésen jól játszó Keller Petra vezérletével, de Szabó Dóra védései is segítettek ebben.

A második félidőben nyolc perc kellett, hogy nagyobb fokozatban kapcsoljanak akadémistáink, főleg Litschauer Nikol átlövései és Jeszenszki Petra megoldásai révén, a korábban már említett Keller Petra befejezések mellett. A végére minden mezőnyjátékos legalább egy alkalommal betalált, végül tizenkét gólos győzelemmel zárták a mieink ezt a mérkőzést.

Tanulságos 60 perc volt, többen most estek át a tűzkeresztségen, már, ami a felnőtt mezőnyben való bemutatkozást illeti.

Hajdú-Bihar megyei bajnokság, 8. forduló:

Kézilabda Klub Hajdúszoboszló–DVSC SCHAEFFLER 21–33 (7–15)

DVSC: Szabó D. – Keller P. 9, Nagy N. 3 (1), Jeszenszki P. 5 (1), Balog R. 2, Litschauer N. 6, Czene P. 2 (1). Csere: Nyerges E., Buri R. (kapusok), Nagy H. 2, Réz D. 1 (1), Szinay S. 2, Pásztor G. 1. Edző: Tóth Rózsa

Tóth Rózsa: Több játékosnak ez volt az első mérkőzése felnőtt csapat ellen, ebből kifolyólag kissé megilletődöttség volt érezhető. Sok mindenben kell fejlődünk, de ez a meccs megmutatta, hogy jó úton haladunk. A második félidőben már több olyan szép megoldást, páros kapcsolatot láttam, amely előremutató volt.

Kiemelt partnereink