Tapasztalatszerző torna

Jelentős tapasztalatokat gyűjtött Márián Blanka U15-ös együttese, amely legyőzni nem, csak megszorongatni tudta 2007-es születésű játékosokat is felvonultató riválisait az Akadémiai torna Budapesti fordulójában.

Tavaly októberben Győrben rendezték meg az Akadémiai torna első fordulóját, ezúttal Budapest adott otthont a kétnapos eseménynek. A torna szabályai szerint 2007-2008-20089-es születésű játékosok nevezhetők, a mieink ezúttal 2008-20089-es születésű játékosokkal indultak útnak, Márián Blanka vezetésével.

Az első találkozót a NEKA ellen vívták akadémistáink, kiemelendő Keller Petra gólerős játéka, hozzá leginkább Litschauer Nikol tudott csatlakozni, több szép átlövést bemutatva. Nagyot küzdöttek a mieink, végül két góllal bizonyult jobbnak balatonboglári együttes, amelyben több 2007-es játékos is játszott. A második nap reggelén A Ferencváros ellen játszottak a debreceniek, ismét Keller Petra volt nagyon elemében. A második játékrészben már feljavult a védekezés és a kapusteljesítmény is, így percekkel a vége előtt szorossá tettük a találkozót, ám a hajrá nem sikerült jól, végül ötgólos hazai siker született. Elérkezett a harmadik mérkőzést, amelyen ismét egy zömében idősebb játékosokkal felálló együttes, a Győri ETO várt a mieinkre. Sajnos ezen a találkozón sok pontatlanság csúszott akadémistáink játékába, Keller Petra ezúttal is kiemelkedően játszott, Balog Réka is gólerős volt. A győriek végül hatgólos győzelmet arattak

Akadémiai torna, II. forduló, Budapest, első mérkőzés:

NEKA–DVSC SCHAEFFLER 26–24 (14–11)

DVSC: Nyerges E. – Keller P. 8 (1), Oláh L., Balog R. 3, Litschauer N. 5, Jeszenszki P. 3, Zákányi J. 2. csere: Tábit V., (kapus), Nagy N. 2, Szinay S., Lovász K. 1, Uj F., Krasznai D. Edző: Márián Blanka.

Akadémiai torna, II. forduló, Budapest, második mérkőzés:

FTC–DVSC SCHAEFFLER 27–22 (15–11)

DVSC: Nyerges E. – Keller P. 9 (3), Litschauer N. 3, Krasznai D. 2, Oláh L. 1, Zákányi J. csere: Tábit V., Buri R. (kapus), Szinay S. 1, Jeszenszki P. 1, Lovász K., Nagy N. 2, Pásztor G. 1, Éles L. 1, Kis R. 1. Edző: Márián Blanka.

Akadémiai torna, II. forduló, Budapest, harmadik mérkőzés:

DVSC SCHAEFFLER–Győri ETO 21–27 (11–14)

DVSC: Nyerges E. – Keller P. 7 (1), Litschauer N., Oláh L., Balog R. 5, Jeszenszki P. 3, Uj F. 2. csere: Tábit V., (kapus), Pásztor G., Zákányi J., Nagy N., Krasznai D. 1. Lovász K. 2, Kis R., Éles L., Szinay S. 1. Edző: Márián Blanka.

Márián Blanka: Azt gondolom, hogy a torna elérte a célját, hiszen három mérkőzést játszottunk jó csapatok ellen, amelyeknél ráadásul több idősebb, 2007-es születésű játékos is pályára lépett. A találkozókon kijöttek azok a hibák, ezekből tanulnunk kell és így tudunk tovább fejlődni! 

Kiemelt partnereink