Szoros vereség

Szoros mérkőzésen négygólos vereség az ENUSE ellen az ifjúsági másodosztályban.

Jól kezdődött a mérkőzés, Bristyán Dorina vett repülőrajtot, három találatot is szerzett négy perc alatt! Hiába vezettünk három góllal, a félidő derekára utolérte a mieinket az ENUSE, az első „támadásokat” még Bristyán góljaival visszavertük, azonban a félidő hajrájára már vendégvezetéssel fordultunk. Tóth Rebeka lőtte az utolsó három találatot hazai oldalon, így is egy góllal vezettek a vendégek harminc perc játék után. A második játékrészt is jobban indították a vendégek, már öttel is vezettek, ám innen úgy tűnt, lesz visszaút. Szabó Dóra védéseivel és Pócsi Enikő átlövéseivel zárkóztunk, ám mínusz kettőről nem sikerült közelebb férkőzni. Fekete Barbara időntúli hétméteressel állította be a 27–31-es végeredményt.

Ifjúsági II. osztály bajnoki mérkőzés, 16. forduló:

DVSC SCHAEFFLER II.–EURO-NOVEX USE 27–31 (14–15)
DVSC: Halinda V.  – Leskó D. 2, Fekete B. 4 (1), Fábián A. 1, Tóth R. 6 (1), Bristyán D. 10 (1), Eszenyi G. Csere: Szabó D. (kapus), Nánási L., Pócsi E. 2, Tóth F. 1, File Cs. 1. Edző: Győrvári Viktor.
Győrvári Viktor: A pénteki, serdülő mérkőzés után gondoltam, hogy nem játszunk jól, de azt nem, hogy ennyire nem. Mindazonáltal nem tudok haragudni a lányokra.

Kiemelt partnereink