Szoros második félidő

Szorosan alakult a második félidő, végül egy góllal nyert Győrvári Viktor U19-es csapata a Kisvárda ellen.

A hajrához érkezett az U19-es bajnokság alapszakasza. A mieink jelentős pontelőnyben vannak a harmadik helyen álló Praktiker-Vác előtt, így jók az esélyek a Final Fourba való bekerülésre.

Az első percekben már látható volt, hogy nagy iramot megy mindkét csapat, bár az elején még a vendégek hibáztak bele többször is. Igazi gólzápor volt a 3. perctől, mindkét fél gyorsan fejezte be – és góllal – támadásait. Csamangó Lili duplájával tartottuk a lépést, majd Ináncsi Fruzsina hazai pályán is meglőtte első gólját visszatérése után. A 17. percben Véniger Kata szép megoldása után vezettünk kettővel, majd tovább tudtuk növelni előnyünket. Ratalics Luca szélsőgóljaival, valamint Nagy Nóra megoldásaival tovább nőtt a különbség, öttel vezettünk a félidőben.

Nem kezdődött rosszul a második játékrész sem, Brityán Dorina átlövésével már hattal is vezettünk, majd szépen lassan elkezdett zárkózni a Kisvárda. Jól védett az ellenfél kapusa, és a félidő derekától közeledtek a mieinkre a kisvárdaiak. Egy örperces debreceni gólcsendet kihasználtak a vendégek és máris egyel vezettünk csupán. A végjáték szorosan alakult, egy ízben vezettek a vendégek is, ám Nagy Nóra két fontos gólt szerzett és egy góllal legyőztük a jó erőkből álló Kisvárdát!

Fontos siker volt ez, amely gyakorlatilag a Final Four-ba való bejutást is jelenti a mieink számára.

U19 I. osztály bajnoki mérkőzés, 23. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–Kisvárda 31–30 (19–14)

DVSC: Lakatos R.  – Ináncsi F. 1, Szalai P. 1, Varga K. 1, Hermann Z., Csamangó L. 6 (1), Eszenyi G. 2. Csere: Kovács N. (kapus), Bristyán D. 3, Véniger K. 3, Nagy N. 8 (2), Baranyi D. 2 (1), Ratalics L. 3, Tóth R. 1, Solymosi Zs., Fodor V. Edző: Győrvári Viktor.

Győrvári Viktor: A második félidőben hullámzó volt a játékunk, de talán elmondhatjuk, hogy megtanultunk nyerni!

Kiemelt partnereink