Szép sikerek

Magabiztos siker az FKSE, majd kiharcolt győzelem a PC Trade Szeged ellen, hibátlan napot zártak akadémistáink az U15 I. osztály békéscsabai játéknapján!

Nem éppen úgy indult az első összecsapást, ahogy elterveztük, hét perc után 3-1-re vezetett az algyői együttes. Főleg a balszélsőknek, Zákányi Jankának és Uj Fanninak köszönhetően zárkóztunk, majd szép lassan átvettük a vezetést. Jeszenszki Petra triplájával pedig már öt volt a különbség, ebből négyet a félidőig meg is tartottak a lányok. A második játékrész már az elképzeléseknek megfelelően indult, Nagy Nóra szerzett hármat öt percen belül, harmadik gólja a tízgólos vezetést jelentette. Öröm volt nézni a mieink játékát ebben a szakaszban, Litschauer Nikol pedig, átlövéseket vállalt, bejátszott, vagy, ha kellett második szándékból, egy labdaleütés után került helyzetbe! Jól mutatja a csapatmunkát, hogy minden mezőnyjátékos betalált egyszer, Réz Dorina négyet is összeszorgoskodott a második félidőben.

U15 I. osztály, Alapszakasz, 5. mérkőzés, Békéscsaba:

DVSC SCHAEFFLER–Fiatal Kézilabdások SE 35–13 (13–7)

DVSC: Buri R., Tábit V. (kapusok) – Krasznai D. 1, Jeszenszki P. 3, Nagy N. 4, Uj F. 5, Zákányi J. 6, Kis N. 1, Litschauer N. 4, Kis R. 1, Balog R. 3, Oláh L. 1, Pásztor G. 2. Edző: Márián Blanka.

Következett a listavezető, PC Trade Szeged elleni rangadó. Jól kezdtük ezt a rendkívül fontos találkozót, négy és fél perc után 2-0 volt nekünk, Buri Réka több védést is bemutatott a mérkőzés elején. Egyenlített a Szeged, majd át is vette a vezetést, több hiba is csúszott ekkor a mieink játékába. Már három góllal is vezettek a szegediek, ám ekkor előbb Uj Fanni lőtt egy indításgólt, majd Balog Réka duplázott, egy, az utolsó pillanatokban bekapott góllal azonban így is az ellenfélnél volt az előny 25 perc után. Litschauer Nikol gólja indította a második játékrészt, majd a Keller Petra-Balog Réka páros tudott többször is eredményes lenni. Nagy küzdelem folyt a pályán, mindkét együttes érezhetően nagyon meg akarta szerezni a két pontot. Keller Petra nagyon fontos, és nagyon szép gólokat szerzett, majd egy perccel a vége előtt Balog Réka találata eldöntötte a két pont sorsát! Szép és megérdemelt győzelmet arattak akadémistáink a jó erőkből álló PC Trade Szeged ellen!

U15 I. osztály, Alapszakasz, 6. mérkőzés, Békéscsaba:

PC Trade Szeged–DVSC SCHAEFFLER 17–19 (9–8)

DVSC: Buri R., Tábit V. (kapusok) – Krasznai D., Jeszenszki P. 1, Nagy N., Uj F. 1, Zákányi J. 2 (1), Litschauer N. 1, Keller P. 6, Kis R. 1, Balog R. 6, Oláh L. 1, Szinay S. 1, Pásztor G. Edző: Márián Blanka.

Márián Blanka: Az első mérkőzésen kissé nehezen rázódtunk bele, de utána mindenki megtalálta helyét a rendszerben. Nagyon örülök, hogy a második találkozón jól működött a védekezésünk, támadásbefejezéseink pontatlanok voltak, nagyon siettünk. Döntéshelyzetekben léptünk előrébb. Mindvégig motiváltan, jól küzdöttünk, megérdemeltük a győzelmet! Mentálisan erősek voltunk, nem adtuk fel egy percig sem!

Kiemelt partnereink