Szép megoldások

Szép akciókat vezetve, ötletes támadójátékkal nagyarányú győzelmet aratott Győrvári Viktor U19-es együttese a Kecskemét ellen.

Az első jó hírt már a keret kihirdetésénél tudhattuk, hiszen térdsérülése után újra játékra jelentkezett Hermann Zille. És ha már ott volt, mindössze öt perc után gólt is szerzett! Jól kezdtük a mérkőzést, hamar négygólos előnyt alakítottunk ki, igaz ez inkább a jó és ötletes támadójátéknak volt köszönhető. Elkezdett zárkózni a veszélyes beállót és a távoli zónákból jól lövő átlövőket soraiban tudó Kecskemét. Egy gól volt közte, ekkor Koczka Lili a szélről, majd Balogh Rebeka átlövésből volt eredményes, visszaállt a négy-ötgólos debreceni előny. Nagyon aktív volt Fodor Veronika is, aki sokszor helyzetbe került beállóból, főként Ferencz Lili és Balogh Rebeka bejátszásaiból. Poczetnyik Dóra állította be a 20-11-es félidei eredményt, amely különbség azért a játék képe alapján talán nem volt benne.

Ferenczi Lili volt eredményes a második játékrész első percében, ekkor volt először tíz gól a két fél között. Eszenyi Gréta szerzett két találatot a balszélről, majd következett egy kisebb gólcsend, amelyet Győrvári Viktor egyperces időkérése követett. Poczetnyik Dóra átlövéssel szakította meg ezt a gól nélküli időszakot, ismét sikerült kicsit növelni a két csapat közti távolságon. Balogh Rebeka „felhúzós” találata volt a 29. debreceni, szemben a 19 kecskemétivel. Az utolsó negyedórában pedig már tényleg élvezték a lányok a játékot. Egyre-másra jöttek a szebbnél- szebb akciók, Koczka Lili pörgetett lövése is utat talált a hálóba, de a Ferenczi-Fodor duó ismét megmutatott valamit az ő páros kapcsolatukból. A mérkőzést pedig stílszeren a szép dolgokat bemutató Balogh Rebeka egy csellel és góljával zárta le, Így 41-24-re győztek a mieink.

Nagyarányú siker, így továbbra is tartja második helyét a táblázaton Győrvári Viktor U19-es együttese! A cél pedig továbbra is az első két hely egyikének megszerzése!

U19 I. osztály bajnoki mérkőzés, 17. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–Kecskeméti NKSE 41–24 (20–11)

DVSC: Lakatos R.  – Rácz P. 2, Balogh R., 7, Poczetnyik D. 8 (2), Hermann Z. 1, Ferenczi L. 8, Eszenyi G. 3. Csere: Kovács N. (kapus), Fodor V. 7, Koczka L. 4, Szabó F. 1. Edző: Győrvári Viktor.

Győrvári Viktor: Fokozatosan rázódtunk bele a hatosfalas védekezésbe, a nyitott formációnk ma nem működött. Egyre magabiztosabbak lettünk, támadásunk is hatékonyabbá vált. Az utolsó negyedórában olyan pároskapcsolatokat láthattunk, amely véleményem szerint fontos, hogy egy utánpótlás játékos esetében megjelenjenek.

Kiemelt partnereink