Kezdődik az U19-es Eb

Négy debreceni akadémista is elutazott a július 6-16 között Romániában megrendezendő U19-es Európa-bajnokságra. Szilágyi Zoltán szövetségi edző csapata Franciaországgal, Szerbiával és Norvégiával mérkőzik meg a C csoportban.

Június 11-én, Balatonbogláron találkozott a juniorválogatott keret és kezdte meg a felkészülést a romániai U19-es Európa-bajnokságra Szilágyi Zoltán szövetségi edző és segítője, Kudor Kitti vezetésével, a szakmai stáb tagja még a szintén debreceni Kazsimér Attila masszőr is. A DVSC Kézilabda Akadémia négy játékosa, Csernyánszki Liliána, Kostyó Panni, Makó Zoé és Panyi Anna is elutazott a csapattal Romániába, az Eb helyszínére.

A kontinensbajnokságon a magyar válogatott erős csoportba került, sorrendben Franciaország, Szerbia és Norvégia lesznek a mieink ellenfelei a „C” jelű kvartettben. Négy csapatból kettő jut tovább a középdöntőbe, ahol a D csoport (Észak-Macedónia, Csehország, Dánia és Montenegró) első és második helyezettjével küzdenek meg. A középdöntős csoportokból két-két együttes jut az elődöntőbe.

„Nem tudjuk pontosan hogy mire számíthatunk, vannak csapatok akikkel tavaly is játszottunk, ám azóta mindenki fejlődött – osztotta meg gondolatait Csernyánszki Liliána. – A végső célunk, hogy megnyerjük az Európa-bajnokságot, ehhez azonban nehéz út vezet, rögtön a csoportban erős ellenfeleink lesznek. Nagyon várom a kontinensviadalt, sokat készültünk rá!”

A mérkőzéseket az EHF TV-n lehet megtekinteni egy ingyenes regisztráció után az alábbi linken:

https://ehftv.com/home

U19-es Európa-bajnokság, Románia

C csoport, Mioveni

Július 6., csütörtök

11:45 Magyarország–Franciaország

Július 7., péntek

12:00 Szerbia–Magyarország

Július 9., vasárnap

16:30 Magyarország–Norvégia

Kiemelt partnereink