„Show must go on”

A Békéscsaba elleni nagyszerű győzelem után két nappal máris új feladata van a serdülőknek, akik az Euro-Novex otthonában lépnek pályára.

Rangadónak indult, könnyed győzelem lett belőle, amelyhez sokan hozzátették a saját jó teljesítményüket. A találkozón két gólt szerző Bákonyi Lara szerint a mérkőzés eleji izgalom után sokat javult a játék.

„Úgy gondolom, hogy az elején elizgultunk a dolgokat, nem figyeltünk oda a támadásbefejezésekre –idézte vissza az eseményeket a 2-es számú mez tulajdonosa. – Miután megnyugodtunk, odakoncentráltunk, a védekezés és a kapusteljesítmény is jó volt.”

Verőfényes napsütésben, izzasztó hőségben kezdték meg serdülőink a szezont szeptember 2-án az Euro-Novex USE ellen, egy 34-19-es győzelemmel. Azóta sok víz lefolyt a Tápió folyón – ha már alapvetően tápiószelei csapatról beszélünk – akadémistáink pedig azóta begyűjtöttek még kilenc győzelmet, és csak a Ferencváros otthonában szenvedtek vereséget. Vajon mi várható az Euro-Novex elleni visszavágón?

„Szerintem, ha úgy játszunk, mint a Békéscsaba elleni meccsen, akkor nem lesz nehéz dolgunk – mondta el a szélső. – Oda kell figyelni a védekezésre, le kell szorítani a szélsőiket és ha a kapusteljesítmény is rendben lesz, akkor jó esélyünk van a győzelemre.”

Lara az egyike azon serdülő korú játékosoknak, akik sok esetben az ifjúsági együttessel edzenek, amely jó fejlődési lehetőség számukra.

„Nehezebbek az edzések, de sokat tudunk tanulni a »nagyobbaktól«, amely jól szolgálja a fejlődésünket – osztotta meg tapasztalatait Lara. – Az idősebb játékosok fizikálisan erősebbek, így a védekezés és a támadási is nehezebb ellenük.”

Az Euro-Novex USE – DVSC Kézilabda Akadémia serdülő első osztályú bajnoki mérkőzést a Szászbereki sportcsarnokban rendezik meg, január 28-án 18:30-as kezdéssel.

Kiemelt partnereink