Riválishoz utaznak

Akadémistáink Szegedre utaznak, ahol két, négypontos együttes csap össze az NB I/B nyolcadik fordulójában.

Hét mérkőzésen eddig négy pontot gyűjtöttek akadémistáink az NB I/B-ben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy eddig főként a tabella elején lévő csapatok ellen játszott Győrvári Viktor együttese.

„Úgy gondolom, hogy az eddigi teljesítményünk kicsit hullámzó volt – vont konklúziót az eddigiekből Eszenyi Gréta. – Kitartónak kell lenni, keményen kell dolgozni és kihozni magunkból a legjobbat!”

Következik egy szintén két győzelmet magáénak tudható csapat, a PC Trade Szeged, amely újonc a másodosztályban. Nagy csata várható a két pontért…

„Hosszú út áll előttünk – mondta el Gréti. – Elég sokat készülünk erre a mérkőzésre, hiszen fontos lesz megszerezni a két pontot. Szerintem mindenki oda fogja tenni magát, a védekezés lesz a kulcskérdés. Ha jól fogunk védekezni, akkor győzhetünk Szegeden!”

A PC Trade Szeged–DVSC SCHAEFFLER U19 NB I/B-s bajnoki mérkőzést a szegedi Városi Stadionban rendezik meg, október 28-án, szombaton, 18 órai kezdettel.

Kiemelt partnereink