Rangadót nyertünk!

A második félidőben döntötték el a rangadó sorsát akadémistáink, akik nyolc góllal győzték le a PC Trade Szeged együttesét!

Rangadó rangadót követ, azaz előbb a Praktiker-Váccal, majd a PC Trade Szegeddel mérkőzött meg Győrvári Viktor együttese. A Dunakanyarban nagyon izgalmas mérkőzésen két góllal győztek a mieink, akik jó hangulatban várták a Szeged elleni találkozót.

Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, az ötödik percben még mindig csak 1-1 állt az eredményjelzőn. File Csenge gyorsaságát illetve Bristyán Dorina lendületét tudták a mieink kihasználni, előbbi góljával vezettünk 7-6-ra 12 perc után. Innen átvette a vezetést a jó erőkből álló, ügyes játékosokat felvonultató Szeged. Kapcsoltak a lányaink, Solymosi Zsófi átlövéseket zúdított a kapuba, de ha kellett, ő maga törte fel a szegediek védekezését és fejezte be eredményesen az akciót. A kapuban Szabó Dóra védései adtak stabilitást, Varga Katalin utolsó percben szerzett góljával kettővel vezettünk a félidőben.

Fontos volt, hogy a második félidőben ne engedjük közelebb az ellenfelet, előbb Tóth Rebeka, majd Ratalics Luca szerzett fontos gólt egygólos vezetésnél. Szabó Dóra pedig továbbra is szép védéseket mutatott be, Bristyán Dorina lendületes megindulásait nem tudták a szegedi védők hatástalanítani, az átlövő fontos gólokat lőtt, az egyik ilyen után már öt volt a különbség a félidő derekán. Arra is volt azonban válasz, mikor kiléptek a vendégvédők, ekkor Tóth Norina megjátszható volt, öt perccel a vége előtt hétgólosra növelte az előnyt egy ilyen bejátszás után. Solymosi Zsófi még elengedett egy életerős bombát, a vége előtt nem sokkal a szegediek állították be a 31-23-as végeredményt.

Nagyon fontos győzelmet arattak U17-eseink, ezzel megerősítve első helyüket a bajnokságban!

U17 I. osztály bajnoki mérkőzés, 21. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–PC Trade Szeged 31–23 (14–12)

DVSC: Szabó D.  – Ratalics L. 2, Tóth R. 3, Bristyán D. 9 (1), Varga K. 2, Solymosi Zs. 7, File Cs. 4. Csere: Edző: Bengi L. (kapus), Réti B., Varga K. 2, Tóth P. 1. Edző: Győrvári Viktor.
Győrvári Viktor: Sorozatban a második mérkőzés, amelyen nem szemkápráztató játékkal, de nagyot küzdve sikerült nyerni. A védekezésünkre panasz nem lehet, a támadójátékunk viszonylag gyakran akadozott. Egyéni teljesítményekben Solymosi Zsófi és Szabó Dóra átmentette a múlt heti formáját, az ő jó játékuk nagyban hozzájárult a sikerességünkhöz.

Kiemelt partnereink