Rajt a megyei bajnokságban

Elindul a 2022/23-as Hajdú-Bihar megyei bajnokság, a hat együttes egyike a DVSC Kézilabda Akadémia csapata.

Hat együttes részvételével indul el a megyei pontvadászat, a bajnokságban a DVSC Kézilabda Akadémia csapata is elindult. Húsz fordulós a szezon, minden együttessel négy alkalommal mérkőznek meg a mieink, az ellenfelek között találjuk a tavalyi bajnokságot meggyőző fölénnyel megnyerő Nyíradonyt, az előző szezon ezüstérmesét, a Balmazújvárosi LKSE-t, a Hajdúszoboszlót, a Berettyó MSE-t, valamint az előző szezonban a Borsod megyei pontvadászatban szereplő Tiszaújvárost (amely együttessel az első fordulóban mérkőznek meg a mieink).

A mérkőzéseken Tóth Rózsa irányítja majd a lányokat, akik alapvetően az U17-es, illetve U15-ös csapat tagjai, így Győrvári Viktor vagy Márián Blanka edzéseit látogatják.

Kiemelt partnereink