Ponttal távoztunk a Népligetből

Szoros mérkőzésen végül döntetlenre végeztünk a Ferencváros otthonában az NB I/B 12. fordulójában.

Az akadémisták csatáját hozta a 12. forduló párosítása, hiszen a mieink a Ferencváros U19 ellen mérkőztek meg.

A találkozó nagy visszatérője Csernyánszki Liliána volt, aki szeptember óta első mérkőzésén lépett pályára. És ha már ott volt, amolyan „Cserisen” kezdte a mérkőzést, gólpassz, labdaszerzés, majd szerzett gól, mindez másfél perc alatt. Azért a hazaiak is megmutatták tudásukat, a 9. percben már ők vezettek 5-4-re. Nagy iram volt a pályán, mindkét együttes gyors tempóban kézilabdázott, sajnos a mieink hibáztak bele többször, így három góllal megléptek a zöld-fehérek. Három-négy góllal vezettek a hazaiak, mi pedig szélsőgólokkal, majd Kelemen Dorina két találatával zárkóztunk, s mivel Lakatos Petra is duplázott, egy gól volt a Ferencváros előnye.

A második játékrészét is talán kissé a házigazdák kezdték jobban, Makó Zoé ziccerénél jöttünk vissza egy gólra. Időt kért a 40. percben Kudor Kitti, Csernyánszki Liliána pedig kiváló csellel hozta magát helyzetbe és szerzett gólt! Torda Vanessa is fontos védéseket mutatott be, Nagy Nóra pedig magabiztosan értékesítette a hétmétereseket, nem csoda, hogy átvettük a vezetést! Kostyó Panni szép ejtésével már két gól volt a mieink előnye, ám innen is volt visszaút a budapestiek számára. 7-6 elleni játékot alkalmaztak, amelyből többször eredményesek is voltak. Az utolsó fél percre döntetlen állással érkeztünk, ám azt valószínűleg csak a két játékvezető tudja, hogy 15 másodperccel a vége előtt miért nem ítéltek büntetőt a Nagy Nórával szemben elkövetett szabálytalanságért… Az ellentámadásból nem tudott eredményes lenni a hazai csapat, így döntetlennel végződött az akadémisták ütközete.

Ponttal távoztunk a Ferencváros otthonából, ám ebben a meccsben több volt…

NB I/B., 12. forduló:

Ferencvárosi TC U19–DVSC SCHAEFFLER U19 25–25 (14–13)
Budapest, 100 néző: V: Cserszegi B, Sipos J.

FERENCVÁROS: Imre Sz. – Papp D. 1, Szabó L., Szabó B. 1, Majoros K. 3, Szabó A. 8 (3), Török F. 4. Csere: Mészáros V. (kapus), Balogh V. 4, Tóth A., Aranyi V. 3, Gáspár D. 1, Buzsáki B., Balázs B. Edző: Illés Márton.

DVSC: Torda V. – Kiss Cs. 1, Kelemen D. 3, Panyi A. 3, Kostyó P. 2, Csernyánszki L. 4, Makó Z. 3. Csere: Reszegi E. (kapus), Bacenkova D. 1, Nagy N. 5 (4), Lakatos P. 2, Bákonyi L. 1, Fodor V., Rácz P. Edző: Kudor Kitti
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/4.

MESTERMÉRLEG
Kudor Kitti: Az első félidőben több technikai hibánknak köszönhetően ellépett tőlünk a Ferencváros, de a szünetre sikerült egy gólra zárkózni. A mérkőzés utolsó húsz percében mi irányítottuk a találkozót, azonban a hajrában, támadásban elkövetett hibáink miatt csak egy pontot tudtunk elhozni. Értékes pontot szereztünk, de van bennem hiányérzet a játékvezetés és a végjáték miatt!

Kiemelt partnereink