Ponttal gazdagodtunk Budapesten

Jól játszva végül egy pontot szerzett a Győr ellen, majd kissé fáradtan már nem tudta megszorítani a Ferencvárost Márián Blanka U15-ös együttese a budapesti fordulón.

A felsőház első találkozóját a Győr ellen vívtuk, azon a mérkőzésen sokáig vezettünk is, ám az utolsó pillanatokban kapott találattal végül egy góllal nyert az ellenfél. Volt miért visszavágni a budapesti találkozón. A győriek kezdték jobban a mérkőzést, három góllal is vezettek, majd sikerült egyenlíteni, sőt Vincze Viktória szép találatával már nálunk volt az előny! A félidőben egál volt (12-12), a második játékrészt a mieink kezdték jobban, Tóth Panna egyenlített a 34. percben (15-15), majd zsinórban öt debreceni találat következett. Réti Bíborka lőtte a huszadik gólunkat tíz perccel a vége előtt, ám innen zárkózott az ellenfél. Sajnos ki is egyenlítettek, Vincze Viktória góljával szereztük meg a vezetést, ám innen ismét volt visszaút a Győrnek… Maradt a döntetlen, ismét győzelmet érdemeltek volna mieink a Győr ellen, ezúttal egy pontot be is gyűjtöttek akadémistáink!

U15 I. osztály, Felsőház, 7. mérkőzés, Budapest:

Győri ETO KC–DVSC SCHAEFFLER 22–22 (12–12)

DVSC: Bengi L., Márkus M. (kapusok) – Garamvölgyi F. 1, Varga K. 2, Réti B. 3 (1), Nagy H., Balog R. 1, Tóth P. 3 (2), Katona E. 1, Czene P. 1, Vincze V. 4, Litschauer N. 2, Szürös K. 3, Erdei B. 1. Edző: Márián Blanka.

Kissé csalódottan várták a mieink a második mérkőzést, ahol a házigazda Ferencváros ellen játszottak Márián Blanka tanítványai. Nem várt könnyű összecsapás akadémistáinkra, ám az első tíz percben tartottuk a lépést, Réti Bíborka háromszor is eredményes volt ebben az időszakban. Már az első játékrészben négygólos előnyt építettek ki a budapestiek, amelyet a második félidőben még növeltek is. Lett volna lehetőség, labdaszerzések után felzárkózni, azonban ezek lehetőségek is maradtak, így a fővárosiak egyre nagyobb előnyt építettek ki. Igyekezett forgatni csapatát Márián Blanka, végül tizenkét góllal győztek a zöld-fehérek.

Csapatunk ezzel a tabella ötödik helyén áll, nyolc mérkőzésen szerzett öt pontjával. Egy forduló van hátra, a Budaörs és a Szeged ellen lépnek pályára az U15-ösök, mindkét együttessel szemben a győzelem reményében! Az eldőlt, hogy az ötödik helynél rosszabb pozícióban nem végezhetnek a mieink, feljebb viszont még lehet lépni!

U15 I. osztály, Felsőház, 8. mérkőzés, Budapest:

DVSC SCHAEFFLER–Ferencvárosi TC 14–26 (7–11)

DVSC: Bengi L., Márkus M. (kapusok) – Garamvölgyi F. 1, Varga K. 2, Réti B. 4 (1), Nagy H. 1, Balog R. 2, Tóth P. 2 (1), Czene P., Vincze V. 2, Litschauer N., Szürös K., Erdei B. Edző: Márián Blanka.

Márián Blanka: Az első mérkőzéssel elégedett vagyok, jól küzdöttünk, egy kis rutin hiányzott, hogy megszerezzük mindkét pontot. Sok szép megmozdulást láttam az első találkozón, néhányat a másodikan is, amelyen már egy kicsit elfáradtunk. A Ferencváros ellen mindenkinek igyekeztem lehetőséget adni.

Kiemelt partnereink