Kozármisleny SE
DVSC SCHAEFFLER
2025.06.07. - 13:15
Messzi István Sportcsarnok, Kecskemét
Közzétéve: 2025.05.28.
Június 7-én és 8-án, Kecskeméten, a Messzi István Sportcsarnokban rendezik meg az utánpótlás bajnokságok négyes döntőit. Győrvári Viktor U18-as együttese a Kozármisleny ellen mérkőzik meg az elődöntőben.
Akadémistáink számára május 21-én befejeződött az U20 I. és U18 I. osztály alapszakasza. Az utolsó fordulóban eldőlt, hogy ezúttal U20-asaink nem lesznek ott a kecskeméti négyes döntőben, az pedig már korábban biztossá vált, hogy U18-as együttesünk a Keleti-csoport első helyén végez.
A Magyar Kézilabda Szövetség kijelölte a Final Four helyszínét, a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban rendezik meg az U20 és az U18-as korosztályban a négyes döntőket. Győrvári Viktor csapata június 7-én, szombaton 13:15-kor a Kozármisleny SE ellen mérkőzik meg az elődöntőben. Érdekesség, hogy tavaly az akkor még U17-es korosztályban ugyanez a párosítás volt a döntőbe kerülésért, akkor még Márián Blanka vezetésével akadémistáink (34-31-es győzelemmel) jutottak be a fináléba. Vasárnap 11 órakor a bronzmérkőzés, 15:30-kor a döntő kezdődik.