Orosházára látogatnak

Orosházán is a győzelem reményében lép pályára ifjúsági együttesünk.

A DKA majd a Váci NKSE magabiztos legyőzésével megerősítette helyét a táblázat második helyén Kudor Kitti ifjúsági együttese.

„Szerintem nagyon jól szerepelünk a bajnokságban, reméljük folytatjuk ezt a jó szereplést – fogalmazta meg Erdődi Helga, aki szerint főleg a védekezésben javultak sokat. – Szeretnénk megtartani ezt a helyet, vagy feljebb lépni akár…”

A két váci ellenfél után következik az Orosháza, amely ellen egyértelmű esélyesek a mieink.

„Az őszi mérkőzésen kicsit belealudtunk a meccsbe, utána viszont sokgólos győzelmet arattunk – emlékezett vissza a szélső. – Ezúttal már az első pillanattól kezdve koncentrálnunk kell és nem szabad felvenni az ellenfél tempóját.”

Helga korábban is a DVSC Kézilabda Akadémia játékosa volt, az előző nyáron került az ifjúsági első osztályban induló együtteshez, ez idő alatt elmondása szerint is sokat fejlődött a játéka.

„Szerintem technikailag fejlődtem, jobban kivárok a levegőben. – mondta el Helga. – Emellett a védekezésem is jobbá vált.”

Az Orosházi NKC–DVSC SCHAEFFLER ifjúsági első osztályú bajnoki mérkőzés március 17-én, 16 órakor kezdődik az orosházi Városi Sportcsarnokban.

Kiemelt partnereink