Nem volt esélyünk

Tompán játszottak akadémistáink, így nem tudták szorossá tenni a Pénzügyőr elleni NB I/B-s bajnoki mérkőzést.

Harmadik budapesti túrájára készült a Kudor Kitti vezette NB I/B-s együttes. A két eddigi fővárosi találkozót pont nélkül zárták a mieink, reménykedhettünk, hogy ezúttal szerzett ponttal, pontokkal térnek haza a lányok.

Nem is kezdtük rosszul a találkozót, Bákonyi Lara labdaszerzésből szerzett gólja után 2-2 állt az eredményjelzőn. Ekkor mintha a vendéggólokat mutató számláló beragadt volna, hét percig nem változott. A hazaiak megléptek, sok helyzetet hagytunk ki, védekezésben pedig képtelenek voltunk korrigálni a hibákat. Ugyan Kelemen Dorina góljával 6-4-re zárkóztunk, ismét gólcsend következett a részünkről. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a félidő utolsó 18 percében kizárólag Panyi Anna volt eredményes, nem csoda, hogy nyolc góllal vezetett harminc perc játék után a motiváltan játszó hazai csapat. Reménykedhettünk egy jobb folytatásban…

Reményeink azonban hamar elszálltak, negyven perc után már tucatnyi volt a különbség a két mérkőző fél között. Ismét elpuskázott helyzetek és nem elég hatékony védekezés jellemezte a mieinket. Ha lehet a mérkőzésben pozitívumot találni, akkor az az utolsó húsz perc. Dorota Bacenkova percei után (két perc alatt hétméteresből, labdaszerzés után, majd betörésből is eredményes volt) Kostyó Panni is gólt lőtt, tíz perccel a vége előtt már „csak” mínusz hét volt. Az utolsó percek küzdőszelleme dicsérendő, Kostyó Panni állította be a 25-20-as végeredményt. Az utolsó harmad mérlege plusz hét, nagy kérdés, hogy mi történt előtte.

Ezen a napon, ilyen játékkal sajnos esélytelen volt a pontszerzés, holott a mérkőzés előtt ebben lehetett reménykedni. A következő mérkőzésen hazai pályán lehet javítani!

Pénzügyőr SE–DVSC SCHAEFFLER U19 25–20 (15–7)
Budapest, 100 néző: V: Marosi Z., Pap E.

PÉNZÜGYŐR: Rubint E. – Bagi K. 3, Tímár P. 1, Hudra E., Tóth A. 1, Pethő V. 4, Háfra L. Csere: Kiss L., Deák R. (kapusok), Pártos O. 1, Kovács H. 1, Pasqaletti T. 4, Berta B. 5 (3), Perák Cs. 2 (2), Újházi P., Varga P. 2. Edző: Karvalics Tamás.
DVSC: Torda V. – Kiss Cs., Silye N. 1, Kostyó P. 3, Panyi A. 6 (2), Bacenkova D. 4 (2), Bákonyi L. 2. Csere: Lakatos R. (kapus), Fodor V., Helm B. 3, Kelemen D. 1, Makó Z., Rácz P., Nagy N. Edző: Kudor Kitti
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 5/4.
MESTERMÉRLEG
Kudor Kitti: Nagyon gyenge helyzetkihasználásunknak köszönhetően nagy különbség alakult ki a két csapat között a szünetre, amelyet az utolsó húsz percben sikerült valamelyest csökkenteni.

Kiemelt partnereink