Nem szabad félvállról venni

Az első fordulóban szoros csatát hozott, remélhetőleg ezúttal simább debreceni győzelmet hoz a Csepel–DVSC Kézilabda Akadémia párosítás az ifjúsági első osztályban.

Négy mérkőzést játszott eddig 2021-ben a Győrvári Viktor vezette együttes, az eredményekre egyáltalán nem lehet panasz, hiszen mind a nyolc pontot begyűjtötték a lányok, a gólkülönbség pedig +65. Azért a játékban még bőven van javítani való, és ezt a játékosok is látják.

„Szerintem meccsről meccsre egyre jobban kezdünk összeállni, bár van még hova fejlődni – mondta el Makó Zoé, az ifjúsági együttes balszélsője. – A bajnokság végére együtt, közösen bejuthatunk a Final Fourba!”

Az idei szezont szeptember 4-én kezdték akadémistáink, akik akkor még – a Hódos felújítása miatt – a Főnix Csarnokban fogadták a fővárosiakat. A piros-kékek sokáig borsot is törtek a debreceniek orra alá, végül szoros mérkőzésen, jobb hajrával sikerült megszerezni a két pontot. Habár a Csepel a középmezőnyben van jelenleg, a szeptemberi mérkőzésből kiindulva sem lehet egy legyintéssel elintézni őket.

„Szerintem egyik csapatot sem szabad félvállról vennünk a bajnokságban, hiszen mindenki okozhat meglepetéseket – véli Zoé. – De ha a meccs elejétől kezdve koncentráltan tudunk játszani mind védekezésben, mind támadásban, akkor nem hiszem, hogy lehet gondunk a mérkőzésen.”

A serdülő korú szélső, Zoé rendszeresen az ifjúsági csapattal lép pályára, tíz mérkőzésen huszonhét alkalommal rezgette meg az ellenfelek hálóját az első osztályban. A kiváló mutató ellenére Zoé is tisztában van azzal, hogy fejlődési lehetőség áll még előtte.

„Szerintem nagyon sok mindenben kell még fejlődnöm, mind védekezésben, mind támadásban – értékelte saját helyzetét. – Erre leginkább az egyéni képzéseken van alkalmam, ahol próbálom a különböző szituációból a legtöbbet kihozni.”

A Csepel DSE – DVSC Kézilabda Akadémia ifjúsági első osztályú mérkőzést a Laurencz László Sportcsarnokban rendezik meg január 31-én, 14 órai kezdettel.

Kiemelt partnereink