Nem sikerült a bravúr

Nem tudtunk meglepetést okozni a Ferencváros otthonában, kissé fájó, hogy nem sikerült szorosabbá tenni a mérkőzést.

Ezúttal fordított felállásban léptek pályára az utánpótlás együttesek, hiszen a megszokott serdülő-ifjúsági sorrend helyett először az „idősebbek” játszottak, majd következtek a fiatalabbak. Úgy indult a mérkőzés, mintha egyik csapat sem találná az utat a másik kapujába, viccesen meg lehetett jegyezni, félő, hogy egygólos találkozó lesz… Sajnos a hazaiak léptek meg az elején, sok ziccert rontottak a debreceniek. Ekkoriban Kovács Noémi védései tartották életben a csapatot, Solymosi Zsófi gólja után 7-4 állt az eredményjelzőn. Sajnos innen teljesen elvesztettük a fonalat, ötlettelenek voltak a támadások, a kiváló erőkből álló ellenfél pedig kíméletlenül kihasználta a hibákat. Mínusz hétről sikerült a konszolidáció, Eszenyi Gréta ügyes góljával mínusz négy volt, sőt volt lehetőség a háromra, ám ehelyett egy utolsó másodperces góllal végül öt volt közte harminc perc játék után…

Sajnos a második játékrész sem a mieink szájíze szerint kezdődött, a fehérmezes budapestiek lőtték a gólokat, akadémistáink mindössze egyet nyolc perc alatt. Nem nagyon hagytak helyet a mieinknek a betörésekre, ziccerekre, az átlövések ezúttal nem találtak célba. A bal szélre érkezők jól szálltak be a játékba, Eszenyi Gréti után File Csenge is többször eredményes tudott lenni, mellette pedig Hermann Zillét lehetett megtalálni a falban, ő pedig beforgatta védőjét és gólt szerzett vagy hétméterest harcolt ki! Ratalics Luca is szép találattal vétette észre magát, majd következett egy szemfüles Fodor Vera gól. A hajrához érve közelebb férkőztünk az addig tisztes távolból követett ellenfélhez, Fodor Vera góljával pedig már mindössze négy volt közte kevesebb, mint négy perccel a vége előtt. Sajnos az utolsó percek ismét a hazaiaké voltak, végül nyolcgólos vereséget szenvedett Győrvári Viktor csapata a Ferencváros otthonában. 

Sajnos a mérkőzés krónikájához tartoziky hogy a második félidőben irányítónk, Vida Vivien térdsérülést szenvdett. Jobbulást kívánunk, Vivi!

Nem sikerült a bravúr, sajnos ezúttal csak rövid periódusokban tudta azt nyújtani serdülőcsapatunk, amellyel meg lehetett volna lepni a Ferencvárost.  

Serdülő I. osztály bajnoki mérkőzés, 6. forduló:
FTC–DVSC SCHAEFFLER 34–26 (14–9)
DVSC: Kovács N. – Ináncsi F., Tóth R. 2 (1), Hermann Z. 5, Vida V., Fele P. 3, Bristyán D. 1. Csere: Szabó D. (kapus), Véniger K. 1, Fodor V. 4, Solymosi Zs. 2, Ferenczi L. 1, Ratalics L. 1, Eszenyi G. 2, File Cs. 4. Edző: Győrvári Viktor

Kiemelt partnereink