Negyvenöt percig tartottuk a lépést

Negyvenöt percig tudta szorossá tenni a Ferencváros elleni összecsapást ifjúsági együttesünk, amely végül hétgólos vereséget szenvedett.

Első a második ellen: ennél magasabb nívójú párharc nem létezik egy bajnokságban, márpedig a mieink a második, a Ferencváros az első helyen állt a tabellán a mérkőzés előtt.  Már az elején megmutatta az ellenfél, hogy miért is áll a tabella élén, három perc alatt lőttek három gólt, majd Reszegi Eszter több szép védéssel vétette észre magát. A Panyi Anna-Fodor Veronika páros kapcsolat után született találattal egyre zárkóztunk. Panyi Anna egyértelmű vezére volt csapatának elől-hátul, az ő, saját térfeléről szerzett góljával vettük át a vezetést a 13. percben, majd a ferencvárosi támadásnál támadó szabálytalanságot harcolt ki. Tizenhat perc után időt kért Kudor Kitti. Az egyperces pauza után Silye Nanda nagyszerű gólt szerzett jobbátlövőből, alighanem erre még a remélhetőleg hamarosan pályára léphető, de ezúttal a padon helyet foglaló Csernyánszki Liliána is csettintett egyet! Szórták a gólokat mindkét oldalon, Panyi négy találat mellett Silye Nanda és Lakatos Petra egyaránt három-három találattal állt egy félidő után. Egygólos ferencvárosi vezetéssel fordultak a csapatok.

Bátran, lendületesen kezdtük a második játékrészt, erre a legjobb példa a játékrész második percében szerzett Kelemen Dorina gól, az átlövő nagy elánnal érkezett és zúdított a kapuba! Silye Nanda góljával ismét egyenlő, ám ezután meglépett kissé a zöld-fehér alakulat. Sok volt a pontatlanság a mieink támadójátékában, ebben a periódusban Panyi Anna találatai tartották szorosan a mérkőzést. Tíz perccel a vége előtt még három volt a különbség, azonban a kihagyott helyzeteket megbosszult a minőségi játékosokból álló ellenfél, és hét perccel a vége előtt már hat góllal vezetett. Az egész mérkőzésen agilisan játszó Silye Nanda és Poczetnyik Dóra egy-egy szép megmozdulása már csak a különbség tartására volt elég, majd a dudaszó pillanatában alakult ki a 32-25-ös végeredmény.

Negyvenöt percig méltó ellenfelei voltunk a listavezetőnek, jó játékkal szorosan tartottuk a mérkőzést. Sajnos az utolsó negyedórában főleg a támadójáték gyengülésével végül a vártnál könnyebb győzelmet aratott a felnőtt NB I B-ben edződő Ferencváros. Nem sikerült jól az utolsó negyedóra, de az első negyvenöt percre lehet építeni, a hibákból pedig okulni kell!

Ifjúsági I. osztály bajnoki mérkőzés, 18. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–FTC 25–32 (15–16)

DVSC: Reszegi E.  – Szabó F. 1, Silye N. 5, Panyi A. 7 (1), Lakatos P. 5, Kelemen D. 2, Makó Z. 2. Csere: Torda V. (kapus), Fodor V. 1, Balogh R., Tóth G. 1, Poczetnyik D. 1, Szabó A.

Kudor Kitti: A mérkőzés végén kijött az, hogy jóval több ilyen hőfokú mérkőzést játszik a Ferencváros a felnőtt NB I B-ben. Az első félidőben a támadójátékunkkal elégedett vagyok, a védekezésben főleg a visszarendeződés tekintetében van bennem hiányérzet, könnyű gólokat kaptunk. A második játékrész első felében még jobban felkeményedett a védekezésünk, az utolsó negyedórában a kritikus pillanatokban sokkal többet hibáztunk, ezeket pedig a nagyon erős ellenfél megbosszulta. Úgy gondolom, hogy ekkora különbség nem volt a két csapat között, de a hibákból tanulni kell!

Kiemelt partnereink