Negyven percig tartottuk a lépést

A tavaly még első osztályú Érd öt góllal győzte le akadémistáinkat az NB I/B 16. fordulójában.

Tudtuk, hogy az Érd elleni mérkőzésnek nem akadémistáink az esélyesei, hiszen az ellenfél a tavalyi szezonban még NB I-es volt, jelenleg pedig a harmadik helyen áll a másodosztályban, nagy harcban a feljutásért.

Ehhez képest jól kezdtük a találkozót, megtaláltuk az érdi védelem gyenge pontjait, balszélről Véniger Kata háromszor is eredményes volt nem egészen nyolc perc alatt. Nagy Nóra üres kapus góljával már 7-4-re is vezettünk, ebben nagy szerepe volt a bravúrokat is hozó Lakatos Rékának is, ám a vendégek egyenlítettek a 17. percben. Innentől kezdve fej-fej mellett haladtak a csapatok, Kelemen Dorina kétszer is betalált, Lakatos Réka pedig továbbra is kiválóan védett. Csamangó Lili harcossága az utolsó percekben két találatot is eredményezett, a félidőben csupán egy „fa” volt közte. A második játékrész első perceiben még tartottuk a lépést, Ferenczi Lili hetest harcolt ki, majd értékesítette is azt, így zárkóztunk kettőre, ám a következő percekben a Pest megyeiek játéka dominált, ebben nagy szerepe volt a tavaly még debreceni akadémista, Panyi Annának. Tovább tudta növelni a jobb erőket felvonultató Érd, már hét gól is volt a differencia. Volt tartása a mieinknek, a végén Kelemen Dorina átlövése után kialakult a végeredmény, öt góllal győzött Simics Judit együttese.

NB I/B., 16. forduló:

DVSC SCHAEFFLER U19–Érd 26–31 (13–14)
Debrecen, 100 néző: V: Dulai Á., Pisák B.

DVSC: Lakatos R. – Kiss Cs. 2, Csamangó L. 6 (1), Kelemen D. 4, Nagy N. 2, Fodor V. 1, Véniger K. 4 (1) Csere: Baranyi D. 2, Varga K. 1, Ratalics L., Ferenczi L. 4, Tóth R.  Edző: Győrvári Viktor.

Érd: Imre Sz. – Dávid-Azari F. 4 (1), Panyi A. 4, Kellermann D. 2, Bánhidi B. 2, Gerháth K. 7 (1), Braun Cs. 1. Csere: Németh K. (kapus), Csiszár-Szekeres K. 2, Horváth H. 5, Gerencsér F. 1, Szakály F. 3, Háfra L.  Edző: Simics Judit.

Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/4, ill. 2/2.

MESTERMÉRLEG
Győrvári Viktor: Összességében nem lehetünk teljesen elégedetlenek. Nem játszottunk tökéletesen, de az elmúlt időszakhoz képest jobb ritmusban kézilabdáztunk, egy jobb ellenféllel szemben maradtunk alul.

Kiemelt partnereink