Negyven lőtt gól

Negyven lőtt gólig jutott Győrvári Viktor U19-es együttese az MTK ellen, így könnyedén nyerte meg az idegenbeli mérkőzést.

Nem kezdtük túl jól a mérkőzést az MTK ellen, sok pontatlanság volt a mieink támadójátékában, illetve a védekezés sem állt még össze a kezdetben. Ferenczi Lili betörései és Fodor Veronika hatékony beállójátéka nyomán átvettük a vezetést. Ezt sikerült növelni is, a csereként beálló, dinamikusan játszó Bristyán Dorina első góljával három góllal vezettünk. Fodor Veronika tovább folytatta jó sorozatát, Kovács Noémi pedig több fontos védéssel vétette észre magát. Nyolcgólos előnnyel sikerült pihenőre vonulni, köszönhetően annak, hogy a beálló, ifjabb játékosok is hozzá tudtak tenni a csapat játékához.

A második játékrész eleje sem indult jól, ám Balogh Rebeka góljaink és gólpasszainak, valamint Poczetnyik Dóra szép találatainak köszönhetően sikerült tovább növelni a különbséget. Utóbbi egy ízben kétkapufás találatot szerzett, jó kis törésteszt volt ez a kapufa számára. Ismét érkeztek a fiatalabbak, s ők is maradandót nyújtottak, Ratalics Luca és Tóth Norina góljainak köszönhetően jelentősen tíz fölé emelkedett a differencia. Az utolsó húsz percben pedig Szabó Dóra kapott lehetőséget a kapuban, hét lövést védett tízből, ez 70 %-os hatékonyság! A végén már csak az volt a kérdés meglesz-e a negyven lőtt gól: nos, Ratalics Luca meglőtte ezt a találatot, így 40-19-es győzelemmel abszolváltuk ezt a találkozót.

U19 I. osztály bajnoki mérkőzés, 15. forduló:

MTK–DVSC SCHAEFFLER 19–40 (11–19)

DVSC: Kovács N.  – Szabó F. 1, Balogh R. 5 (3), Ferenczi L. 5, Fodor V. 7, Poczetnyik D. 5, Eszenyi G. Csere: Szabó D. (kapus), Ratalics L. 3, Bristyán D. 5, Tóth R. 3, Tóth N. 2, File Cs. 3, Réti B. 1 (1).

Győrvári Viktor: Ezen a mérkőzésen is elmondható, hogy nem kezdtünk túl jól, de hamar sikerült átvenni a vezetést, majd növelni is azt. Örülök annak, hogy mind az U19-es, mnind az U17-es korosztályú játékosok hozzá tudtak tenni a mai teljesítményünkhöz.

Kiemelt partnereink