Négy góllal volt jobb a bajnokaspiráns

Nagyot küzdöttek akadémistáink, ám végül a bajnokság egyik élcsapatának számító Kozármisleny négygólos győzelemmel tartotta otthon a két pontot.

Hossz út volt… Debrecenből Kozármislenyig majdnem ötszáz kilométert kell megtenni, ez az egyik legnagyobb távolság az NB I/B-ben. Ráadásul aktuális ellenfelünk a bajnoki tabellán második helyezett jelenleg, ugyanannyi pontot gyűjtve, mint a listavezető Vasas.

A kezdésen mégsem látszódott ez a nagy távolság, főleg Nagy Nóra aktivizálta magát, mint kés a vajon ment át a baranyaiak védelmén. Az első öt perc után több hiba is csúszott támadásainkba, meg is léptek négy góllal a rutinos, jó erőkből álló hazaiak. Balogh Rebeka remekbe szabott lövése indította meg újra a mieinket, majd Kelemen Dorina is vágott kettőt, a második után 10-10 állt az eredményjelzőn! Újfent a hazaiak periódusa következett, könnyedén szerezték a vendéglátók góljaikat. Koczka Lili szerezte az utolsó debreceni találatot, négygólos kozármislenyi előnnyel fordultak a csapatok.

Ha egy időszakot lehetne elfelejteni a mérkőzésből, akkor az a második játékrész eleje… Kimaradt ziccerek, pontatlanságok jellemezték a mieink játékát, nem csoda, hogy tíz perc alatt további négy találattal nőtt a kékmezesek fórja. Amit viszont ki kell emelni, az a következő időszak a találkozóból: a nyitott védekezésben Balogh Rebeka zavaró tevékenysége hatékony volt, Reszegi Eszter pedig többször is hárított, támadásban pedig Helm Boglárka találta meg a megfelelő távolságot és lőtt! Alighanem a mérkőzés legszebb gólját pedig Nagy Nóra szerezte, aki passzív jelzésnél páros lábról felugorva zúdított a léc alá, négyre csökkentve a különbséget! Kelemen Dorina, majd szélről Kiss Csenge is háromra tudta ezt faragni, ám a rutinos hazaiak ennél közelebb már nem engedték akadémistáinkat, 28-24-es végeredménnyel zárult a találkozó.

Érdekes statisztikai adat, hogy egyik oldalon sem volt kiállítás a mérkőzésen, igazán sportszerű volt a két fél! Akadémistáink ismét megmutatták, hogy fel tudják venni a versenyt még a másodosztály egyik legjobbjaival is, és megnehezítették a Baranya megyeiek dolgát! Több olyan dolgot is lehetett látni ezen a mérkőzésen, amelyek biztatóak lehetnek a jövőre nézve!

Kozármisleny–DVSC SCHAEFFLER U19 28–24 (16–12)
Kozármisleny, 250 néző: V: Budai-Bock K., Wenzel T.

KOZÁRMISLENY: Szabó L. – Grosics G. 3 (3), Amrein-Szemmelrock D. 4, Brettner Zs. 9, Tobak L. 1, Polics T. 4, Szatmári M. 3. Csere: Pusztai P., Wichmann V. (kapusok), Szabó P. 1, Markovics R., Grénus G. 1, Kuti B. 1, Imrei N. 1. Edző: Gyulay László.

DVSC: Torda V. – Kiss Cs. 4, Helm B. 3, Kelemen D. 4, Kostyó P. 2, Nagy N. 7 (1), Makó Z. 1. Csere: Reszegi E. (kapus), Balogh R. 2, Szabó F., Bacenkova D., Kiss M., Koczka L. 1, Ferenczi L. Edző: Papp György.

Kiállítások: 0, ill. 0 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 1/1.

MESTERMÉRLEG
Papp György: Nehezen indult a mérkőzés, kezdetben nem állt össze a védelmünk. Az első félidő közepén támadásban és védekezésben is nagyot javultunk, majd az utolsó percekben volt egy lyukas időszak, ekkor a védekezésünk felpuhult, négygólos előnyre tett szert a Kozármisleny. A második félidő elején belefutottunk egy rossz szériába, sok ziccert kihagytunk, de ezt követően volt tartásunk és közelebb tudtunk férkőzni a hazaiakhoz. Dolgoztak, küzdöttek a lányok tisztességesen végig a hatvan perc során a bajnokaspiráns otthonában.

Kiemelt partnereink