Nagy utazás

Hosszú út vár akadémistáinkra, akik a második helyen álló Kozármisleny otthonában lépnek pályára szombaton 18 órai kezdettel.

Már ősszel is szerzett bravúrpontokat a Kudor Kitti vezette NB I/B-s együttesünk, ám ilyen tavaszi szereplésre nem sokan számíthattak! A 2023-as évben nyolc mérkőzésből hatszor is a mieink győztek, csupán két (szűk) vereséget szenvedtek akadémistáink.

„Az őszi szezon után, tavasszal igazán belerázódtunk a NB I/B ritmusába, felvettük a tempót – mondta el Bogi. – Megszoktuk azt is, hogy rutinosabb ellenfelekkel szemben lépünk pályára, és tudunk ahhoz alkalmazkodni, hogyan használják ezt a rutint a pályán.”

Alighanem a szezon egyik legnehezebb feladata előtt állnak a mieink, hiszen a tabellán jelenleg második helyezett (ugyanannyi szerzett ponttal, mint a listavezető Vasas) Kozármisleny otthonában lépnek pályára. És némi földrajz ismeretséggel az is tudható, hogy jelentős távolságot kell megtenni a mérkőzés helyszínére.

„Ez egy nagyon hosszú utazás lesz – tekintett előre a holnap napra az irányító-átlövő. – Ettől függetleníteni kell magunkat, a mérkőzésen a saját játékunkat kell játszanunk és mindent beleadni, mert akkor egy jó mérkőzést tudunk játszani. A Kozármisleny egy nagyon erő csapat, ezt ősszel is tapasztaltuk. Nagyon keményen védekeznek, jók fizikálisan. A védekezésünk lesz a kulcs, illetve, hogy abból hogyan tudjuk szervezni a lerohanásainkat.”

A Kozármisleny–DVSC SCHAEFFLER U19 NB I/B-s mérkőzés 2023. április 1-én, 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, Kozármislenyben. A találkozó megtekinthető a Kozármisleny Sportegyesület YouTube csatornáján.

Kiemelt partnereink