Mindenki hozzátett

Huszonöt góllal múlta felül Kudor Kitti ifjúsági együttese az Orosházát.

Feledtetni a váci mérkőzést, ez lehetett a jelszó ifjúsági csapatunknál. Makó Zoé kezdett nagyon jól, az első négy találatból hármat ő jegyzett! Az első öt percben kiegyenlített volt a mérkőzés (4-4), majd Panyi Anna góljaival és a gólokat szerző és okos passzokat Kelemen Dorina vezetésével egyre inkább nyílt a két csapat közti olló. Poczetnyik Dóra góljával vezettünk először tíz góllal, a félidő további részében tovább nőtt a különbség. A második játékrész elejét már jobban indították a mieink, rotálta csapatát Kudor Kitti, minden játékos eredményes volt a mérkőzés során. Balogh Rebeka góljával már húsz volt közte tizenegy perccel a vége előtt, a serdülők mellett az ifjúságiak között is jól játszott Ináncsi Fruzsi, a többiek is hozzátették a magukét. Végül huszonöt gólos sikert aratott Kudor Kitti együttese, stabil védekezésének köszönhetően.

Jövő hét szerdán már egy sokkal nehezebb feladat, a Ferencváros vár a mieinkre, remélhetőleg ez a találkozó jó felkészítést jelentett arra az összecsapásra.

Ifjúsági I. osztály bajnoki mérkőzés, 5. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–Oxxo Energy Orosházi NKC 43–18 (23–10)

DVSC: Reszegi E. – Rácz P. 2, Kelemen D. 3, Poczetnyik D. 5, Tóth G. 3, Panyi A. 5 (1), Makó Z. 6. Csere: Torda V. (kapus), Lakatos P. 2, Fodor V. 1, Bákonyi L. 2, Balogh R. 4, Silye N. 1, Ináncsi F. 4, Erdődi H. 3, Kiss L. 2.

Kudor Kitti: Könnyedén nyertük meg ezt a mérkőzést, köszönhetően a védekezésünknek és abból szerzett gyors ellentámadásból szerzett góljainknak. A mérkőzés első periódusában nyújtott teljesítményével nem vagyok elégedett, azzal viszont igen, hogy mindenki lehetőséget kapott és élt is vele.

Kiemelt partnereink