Megvan az első!

Ötven percig uralta a mérkőzést, már tízzel is vezetett Győrvári Viktor együttese, ám a vendégek jól hajráztak, így négy góllal nyertek akadémistáink, megszerezve első győzelmüket az NB I/B-ben.

Egy bosszantó és egy papírformának mondható vereség után a Kispestet fogadták akadémistáink az NB I/B harmadik fordulójában. Ezúttal egyértelmű cél volt az első győzelem megszerzése!

Habár az első gólt a kispestiek lőtték, a Csamangó-Nagy Nóra-Lakatos Réka trió vezérletével hamar átvettük a vezetést és uraltuk a találkozót. Nagy Nórát képtelenek voltak tartani a kispestiek, az átlövő pedig nagyon színesen lőtt, tizenhárom perc alatt már ötször is betalált. Jól mozgott a résekbe Fodor Veronika is, akit többször is megtaláltak a társak, ő pedig gólokat lőtt, heteseket harcolt ki. Kelemen Dorina átlövésével már hattal vezettünk és mivel Lakatos Réka továbbra is jó formában védett, ezt a hatgólos előnyt meg is tartottuk a szünetig.

A második félidő is hasonlóan indult, mint az első, Nagy Nóra mellé ezúttal is többen felzárkóztak, példának okáért a szélről nagyon megbízhatóan lövő Bristyán Dorina! A támadójáték kiválóan működött, sok esetben pedig védekezésből gyors ellentámadásokkal tudtak akadémistáink operálni. Kelemen Dorina és Csamangó Lili is szorgoskodott a gólgyártásban, Nagy Nóra pedig úgy lőtt tizenkettőt, hogy nem is játszott végig. Kelemen Dorina találatával már tízzel vezettünk, ekkor viszont mintha valami láthatatlan fal lett volna a mieink előtt, megállt a támadójáték, illetve a védekezés sem működött jól. Három gólra zárkóztak a fővárosiak, Nagy Nóra egy hétméteres értékesítésével állította be a 36-32-es végeredményt.

Nagyon jól kézilabdáztak a mieink ötven percig, a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket. Kár az utolsó tíz percért, amely egyúttal figyelmeztető lehet a mieink számára!

NB I/B., 3. forduló:

DVSC SCHAEFFLER U19–Kispest NKK 36–32 (18–12)
n, 150 néző: V: Csuka P., Kocsis O.

DVSC: Lakatos R. – Kiss Cs. 3, Fodor V. 4, Kelemen D. 5, Nagy N. 12 (3), Csamangó L. 4, Bristyán D. 5 (1). Csere: Kovács N. (kapus), Ferenczi L. 1 (1), Hermann Z., Solymosi Zs., Szalai P. 2, Ratalics L., Baranyi D. Edző: Győrvári Viktor.
KISPEST: Győri Á. – Tóth E. 3, Vájer B. 2, Bakacsi L. 7, Kucsera R. 6, Kiss K. 3, Bakonyi D. 2 (1). Csere: Pityer D. (kapus), Puskás L. 5 (2), Kóka M. 2, Pártos O., Hortobágyi L., Bereczki B., Kostyalik V. 2. Edző: Illés Márton.
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/3.

MESTERMÉRLEG
Győrvári Viktor: Ötven percig nagyjából uraltuk a mérkőzést, nagy kár a végéért. Nagyon sajnálom ezt az utolsó tíz percet, nem olyan szájízzel hagytuk el a pályát, mint egy győztes meccsnél kellene. 

Kiemelt partnereink