Megszenvedtünk a két pontért

A játék akadozott, ám a hajrában eldöntötték a nagyon fontos két pont sorsát U20-asaink, akik két góllal győztek a Váci NKSE ellen.

Egyre közeledik a szezonhajrá, U20-asaink számára minden mérkőzés fontos a Final Four szempontjából. A sorsolás fintora, hogy az utolsó bajnokik fogják eldönteni, hogy ott lesznek-e akadémistáink a négyed döntőben.

A Váci NKSE elleni meccsről nem mondhatni, hogy gólzáporral indult volna. Sorra hagytuk ki a helyzeteket, hétmétereseket, öt perc után mindkét oldalon csupán egy lőtt gólt jegyezhettünk. A következő percekben előbb a szélről Sipos Angéla, majd Varga Katalin is duplázni tudott, ám a támadások továbbra is nagyon akadoztak. Negyedóra után átvette a vezetést az ellenfél, amely megérezte, hogy ezen a napon van keresnivalója. A 19. percben már 10-7-re vezettek a kékmezesek, csak Petruska Dóri átlövései, majd Balogh Rebeka lövései és jó megoldásai által tudtuk tartani a különbséget. A védekezésünk nem igazán működött ebben a periódusban, így háromgólos váci vezetéssel zárult az első félidő. Nem igazán kezdődött jól a második játékrész sem… Pedig a kapuban Demjén Laura szép védéseket mutatott be, ám a 40. percben még ugyanúgy három góllal vezettek a vendégek, mint 30 perc játék után. Petruska Dóra gondolt egyet és lőtt nagy gólt, majd ugyanezt még egyszer eljátszotta rövid időn belül, így a 44. percben egyenlítettünk. Ismét gólínséges percek következtek, Balogh Rebeka góljai és labdaszerzése oázisként hatott a sivatagban víz nélkül bolyongók számára. A hajrában Csamangó Lili is megmutatta magát, két gólt szerzett, a másodikat egygólos előnynél az utolsó percben. Két góllal győztünk a Váci NKSE ellen.

Nem mondhatni, hogy jól játszottak a mieink, ám képesek voltak felállni többször is ezen a mérkőzésen és behúzni ezt a nagyon fontos két pontot!

U20 I. osztály, 20. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–Váci NKSE 26–24 (13–16)

Debrecen, V: Barta B., Komáromi T.

DVSC: Kovács N. – Tóth F. 2, Varga K. 4 (1), Hermann Z. 2, Ferenczi L. 2, Csamangó L. 2, Sipos A. 2. Csere: Demjén L. (kapus), Tóth N., Petruska D. 5, Balogh R. 6, Véniger K., Vincze V. 1. Edző: Győrvári Viktor.
Győrvári Viktor: Kétségtelenül szerettünk volna jól és eredményesen kézilabdázni, de ezen a napon gyakorlatilag semmi nem jött össze. Egy-két jobb egyéni teljesítményen kívül mélyen tudásunk alatt játszottunk.

Támogatóink