Meggyőző fölénnyel

Végig kézben tartották a mérkőzést, végül tizenkilenc góllal győzték le a Kecskemét együttesét akadémistáink az NB I/B-ben.

Az első bajnokijára készült Kudor Kitti együttese idén az NB I/B-ben. A feladat adott volt: idegenben le kell győzni a Kecskemét együttesét, amelyre az előzetes erőviszonyok alapján jó esélyünk volt.

Kissé kapkodva kezdtük az első játékrészt, több ziccer is kimaradt, szerencsére ezt a hazaiak nem tudták nagyon a maguk javára fordítani. Egy majdnem háromperce gólcsend után Kelemen Dorina betörésével vezettünk először három góllal, innentől kezdve egyértelműen a mieink irányították a mérkőzést. Panyi Anna és Helm Bogi átlövéseivel már negyed óra után tíz lőtt gólnál álttunk, Torda Vanessa pedig egyre több védést mutatott be. Egyre nagyobb előnybe kerültünk, Nagy Nóra góljával már közte tíz a 24. percben. Makó Zoé gólja jelentette a slusszpoént, 20-8 harminc perc után.

A második játékrész elején ismét Helm Boglárka szép találatainak örülhettünk, majd Lakatos Petra is betalált többször is klasszikus átlövésből. Szimpatikusan küzdött a sok fiatallal felálló kecskeméti együttes, voltak időszakok, mikor fel tudták venni a mieinkkel a harcot. Akadémistáink jelentősen tudták növelni az előnyt, Kiss Mirtill megszerezte első gólját az idei szezonban. E gól után jött egy nagyon örömteli találat, ugyanis hosszú idő után újra a pályára került tétmérkőzésen Ináncsi Fruzsina, aki néhány perccel beállása után gólt is szerzett! Igazán felemelő pillanat volt! Az utolsó percekben azért kissé alábbhagyott a mieink lendülete, az 51. perctől mindössze egy gólt szereztek a lányok. A vége könnyed győzelem, 36-17-re sikerült győzni a kézilabda szempontjából szebb napokat is látott Kecskeméten.

Kecskeméti NKSE–DVSC SCHAEFFLER U19 17–36 (9–20)
Kecskemét, 70 néző: V: Gál L., Ludvig B.

KECSKEMÉT: Molnár N. – Csorba Zs. 1, Kollár F., Moharos A. 1, Berkes-Kaiser M. 7 (3), Porobic Z. 2, Szabó J. Csere: Lukács K. (kapus), Kump V., Megyesi M. 4, Iványi L., Bugnó G. 2. Edző: Mátrai Péter.

DVSC: Torda V. – Kiss Cs. 3, Kelemen D. 4, Panyi A. 6, Kostyó P. 2, Csernyánszki L. 3 (1), Makó Z. 2. Csere: Reszegi E. (kapus), Helm B. 5, Kiss M. 1, Lakatos P. 5, Nagy N. 1, Rácz P. 1, Bákonyi L. 1, Bacenkova D. 1., Ináncsi F. 1. Edző: Kudor Kitti.
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 1/1.

MESTERMÉRLEG
Kudor Kitti: Örülök, hogy egy hosszabb szünet után győzelemmel tudtuk indítani a 2023-as evet! Tudtunk több elemet gyakorolni, szerzett labdákból pedig sok gyors ellentámadást vezettünk, de helyzetkihasználásban még fejlődnünk kell.

Kiemelt partnereink