Megérdemelt siker

Nagyon fontos győzelmet aratott a DVSC Kézilabda Akadémia NB I/B-s csapata, amely hat góllal győzte le a PEAC együttesét.

A Gárdony elleni idegenbeli siker után újabb győzelemre készült a másodosztályban a DVSC SCHAEFFLER U19-es csapata szombaton délután, hazai pályán a PEAC ellen.

Panyi Anna góljával kezdődött a mérkőzés, ám a vendég pécsiek három találattal válaszoltak. Szerencsére időben észbe kaptak a debreceni fiatalok, s utolérték ellenfelüket, sőt a 9. percben Kelemen Dorina góljával újra nálunk volt az előny. Sőt, az első negyedóra végén egy újabb Panyi-góllal már néggyel jártunk előrébb. Aztán Nagy Nóra percei következtek, átlövőnk vette hátára a csapatot, az ő góljával vezettünk a 27 percben 15–12-re. Az első játékrész hajrára azonban a baranyai együttesnek sikerült jobban, s a szünet előtti másodpercben szerzett góllal egyre jöttek fel a vendégek.

A folytatásban még ránk ijesztettek a vendégek, a vezetést is visszavették (19–20), ám innen már nem volt kérdés. Panyi Anna találata adta meg a jelet a mindent eldöntő rohamra, Kelemen Dorina révén már újra vezettünk, majd Nagy Nóra és Rácz Panna köszönt be a pécsieknek, miközben Torda Vanessa lehúzta a rolót. A vendégek egyszer még visszajöttek, de egyenlíteni nem tudtak. Nagy Nóra és Panyi Anna vette kézbe a dolgok irányítását, Bákonyi Lara és Kiss Csenge is fontos gólokat szerzett, így az utolsó percekben már nem volt kérdés a győztes kiléte. A slusszpoén pedig Nagy Nóráé volt, aki az utolsó másodpercekben lőtt egy bombagólt, így végül magabiztosan, 32–26-ra nyert a DVSC SCHAEFFELR U19.

DVSC SCHAEFFLER U19–PEAC 32–26 (17–16)
Debrecen, 100 néző: V: Ignéczi I., Pánczél-Héjjas T.

DVSC: Torda V. – Kiss Cs. 1, Kelemen D. 3, Panyi A. 5, Kostyó P., Bacenkova D. 4, Makó Z. 3. Csere: Reszegi E. (kapus), Nagy N. 13 (3), Helm B., Rácz P. 1, Balogh R., Poczetnyik D. Edző: Kudor Kitti

PEAC: Radochay B. – Pusztai-Hosszu B. 1, Takács V. 1, Péter A. 3, Varga-Kósa P. 3, Horváth V. 6 (3), Acsai S. 5. Csere: Németh O. (kapus), Kovács V., Pál E. 6, Potonjac A., Borbély L. 1. Edző: Papp László.

Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/3

MESTERMÉRLEG
Kudor Kitti: Az első félidei gyenge védekezésünk után a második játékrészben jelentősen feljavultunk mind védekezésben, mind kapusteljesítményben, ennek köszönhetően csak tíz gólt kaptunk. Támadásban színesen és kombinatívan játszottunk. Nagyon fontos két pontot tartottunk itthon!

Kiemelt partnereink