Márián Blanka a válogatottnál

A DVSC Kézilabda Akadémia edzője, Márián Blanka lett Kun Attila segítője a magyar serdülő válogatottnál.

A 2008-2009-es születésű lányokból álló serdülő válogatott keret tagjai Győrben, az ETO Parkban találkoztak október 9-én, hétfőn. A válogatott szövetségi edzője korábban Penszki Gergely volt, ám ő távozott, így addigi segítője, Kun Attila vette át a csapat vezetését szeptemberben. A szövetségi edző a DVSC Kézilabda Akadémia trénerét, Márián Blankát kérte fel másodedzőnek.

„Utánpótlás edzőként megtisztelő ez a felkérés és nagyon örültem az új kihívásnak, nem számítottam rá – mondta el Márián Blanka. – Jól ismerem ezt a korosztályt, hiszen ez elmúlt időszakban ebben versenyeztem csapataimmal. Bízom benne, hogy a tudásommal és tapasztalatommal segíteni tudom majd a válogatott munkáját! Számomra is jó fejlődési lehetőség, melyet az akadémián is kamatoztatni tudok.”

A serdülő válogatott októberi összetartásába egy akadémista, Litschauer Nikol kapott meghívót. Keller Petra nemrég épült fel kisebb sérüléséből, Zákányi Janka pedig ujjsérülése miatt nem tudott csatlakozni a nemzeti együtteshez.

Kiemelt partnereink