Magabiztosan a Kispest ellen

Az első félidőben még szorosabb volt, ám a második játékrészben már jobb játékkal végül tizenegy góllal győzte le a Kipestet Márián Blanka U16-os csapata.

Négy mérkőzés után öt ponttal álltak akadémistáink a Keleti csoport második helyén, így fogadták a Kispestet.

Fővárosi góllal indult a találkozó és bár az első öt percben többnyire ők vezettek, Harasztosi Klára góljával volt először nálunk az előny. Nagy rohanásba kezdtek a csapatok, szinte minden támadást gyorsan fejeztek be, először két góllal a 13. percben Krasznai Dorka betörésével vezettünk. A félidő hátralévő részében Gonda Janka is többször védett, erre építkezve kezdtek nagyobb előnyt kialakítani a mieink, a félidőben már néggyel mi vezettünk.

A második félidő elején kicsit nehezen indultak be a fogaskerekek, ám a 30. perctől kezdve folyamatosan tudták növelni az előnyt a debreceniek. Varju Zselyke és Dombóvári Lili is több jó átlövéssel vétette észre magát, a kapuban pedig Tábit Vivien is sok védést mutatott be. Az utolsó percekben pedig már a tízgólos vezetés is megvolt, sőt a végére tizenegy lett a különbség a felek közt.

Szép volt lányok, erre lehet építeni!

U16 I. osztály, 5. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–Kispest NKK 26–15 (14–10)

Debrecen, V: Kiss J., Praczu L.

DVSC: Gonda J. – Harasztosi K. 2, Varga R. 1, Krasznai D. 7, Varju Zs. 5 (1), Tóth J. 1, Szita J. 1. Csere: Tábit V. (kapus), Gönczi H. 1, Dombóvári L. 4, Koleszár V. 4, Baló-Jóna N., Tóth G., Papp L. Edző: Márián Blanka.

Márián Blanka: Ügyesen oldottunk meg több részfeladatot a mérkőzésen, amelyből eredményesek tudtunk lenni. Ezekből tudunk építkezni a jövőben. A játék folyamatosságában kell még fejlődnünk.

Kiemelt partnereink