Magabiztos siker az első hazain

Első hazai mérkőzésén megszerezték akadémistáink első győzelmüket az NB II-ben a Kállósemjén ellen.

A hajdúböszörményi, fájó vereség után javítani szerettek volna akadémistáink, akik a Kállósemjént fogadták az NB II második fordulójában.

Úgy indult a mérkőzés, ahogy ezt eltervezte Márián Blanka csapata! Változatos volt a támadójáték, a védekezés szilárd, mögötte pedig Bengi Lili kiváló! Az átlövők, után jöttek a beállók, Szinay Sarolta és Varga Katalin is eredményes volt. A kilencedik gól akár megkaphatná a „sólyom táncol” munkacímet: a sólyom becenévre hallgató Solymosi Zsófi ugyanis lendületes labdavezetés után olyan lefordulást produkált, amelyet még a táncparketten is megirigyelték volna, hab a tortán, hogy ezután szép lövéssel és góllal fejezte be az akciót! Tovább folytatódott a mieink fölénye, Litschauer Nikol bombája után lett először tízgólos a vezetés. Szürös Kinga is szorgosan termelte a gólokat, de jellemző volt az egész csapatra, hogy mindenki hozzátett valamit a jó eredményért. Kilencgólos volt a félidei előny, a második félidő elején ismét Szürös Kinga volt az egyik vezér, gólokat lőtt, gólpasszt adott a beállónak és védekezésben is jó megoldásai voltak. Bengi Lili egy ízben fejjel is hárított (addig talán az egyetlen testrésze volt, amellyel még nem védett), az előny pedig egyre csak nőtt. Sok szép megoldást láthattunk akadémistáinktól, akik jobb teljesítménnyel rukkoltak elő, mint tették azt Hajdúböszörményben!

Tizenkilenc gólos siker lett ennek az eredménye, azaz megszerezte első győzelmét Márián Blanka együttese az NB II-ben!

NB II D-csoport, 2. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–Kállósemjén SZSE 44–25 (16–15)

DVSC: Bengi L.  – Szürös K. 7 (2), Nagy B. 4 (1), Solymosi Zs. 4, Véniger K. 3 (2), Varga K. 5, Tóth F. 1. Csere: Halinda V. (kapus), Szinay S. 7, Litschauer N. 5, Tóth N. 3, Nagy H. 1, File Cs., Jeszenszki P. 2, Pásztor G. 2. Edző: Márián Blanka.
Márián Blanka: Sokkal tudatosabban védekeztünk, mint az első fordulóban, viszont ezt a még nem tudtuk hosszú ideig fenntartani, ebben kell még fejlődni. Összességében hasznos mérkőzés volt és annak is örülök, hogy mindenki hozzá tudott tenni a győzelemhez!

Kiemelt partnereink