Lehengerlő siker Egerben

Parádés játékkal lehengerlő sikert értek el akadémistáink, akik hat góllal győztek Egerben az NB I/B 19. fordulójában.

Ősszel mindössze egy peches góllal maradtunk alul az Eszterházy SC ellen, a lányokat fűtötte is a visszavágás vágya!

Hogy egy klasszikust idézzünk: mire kimondták a hazaiak, hogy „Éljen-éljen”, máris 0-5 állt az eredményjelzőn! Egészen ihletett formában kezdte meg Kudor Kitti együttese a mérkőzést, a Cseri-Panyi páros egy-egy góllal nyitott, majd jöttek a többiek. Igen, már az elejétől egy elképesztően jó csapatmunkát láthattunk, igazi egységként mozogtak a lányok. Kiváló volt a védekezés, ami eljutott a kapunkig, azt pedig hatástalanította Torda Vanessa! Sőt, ő maga gólt is szerzett (az elején több üres kapus gólt is lőttünk), Makó Zoé pedig már a tizedik gólunkat lőtte 11. percben! Egészen elképesztő, ami a pályán folyt, extázisba kézilabdáztak a mieink (nem szabad elfelejteni, a tabellán harmadik helyen álló Eszterházy SC otthonában!), és habár a támadójátékán jelentősen javítani tudtak a heves megyeiek, azért még mindig tisztes távolból követték akadémistáinkat. A félidő vége felé zárkózott a rutinos hazai csapat, de Torda Vanessa, aki az utolsó öt percben öt védést mutatott be, így Makó Zoé góljával zárult a játékrész (16-11 ide).

Panyi Anna duplával indult a második harminc perc, majd Kiss Csenge és Kelemen Dorina is duplázott így hat perc alatt újabb három góllal fejeltük meg a félidei differenciát. Érezhetően nem tudott mit kezdeni az Eszterházy SC, tapintható volt a feszültség a hazai oldalon. Kiss Csenge bátra lövöldözte be ziccereit, az ő találatával már tíz góllal is vezettünk! Elképesztő! Torda Vanessa pedig továbbra is megbabonázta az ellenfél támadóit, Helm Boglárka második góljával már tizenkét gól volt a mieink előnye! Mindenki lehetőséget kapott debreceni oldalon, a hazaiak pedig a becsületükért küzdöttek. Faragtak is a hátrányukból, utolsó percekben Kostyó Panni is kétszer eredményes tudott lenni, végül hat góllal győztek akadémistáink!

Ezen a mérkőzésen kérdés nem volt a győztes kiléte, Kudor Kitti együttese lehengerlő sikert aratott a dobogóesélyes Eszterházy SC otthonában! Igazi csapatmunka volt, amely nagy élmény volt minden résztvevő számára!

Eszterházy SC–DVSC SCHAEFFLER U19 28–34 (11–16)
Eger, 150 néző: V: Benya-Hantos D., Kovács K.

ESZTERHÁZY: Nagy É. – Bernát D. 1, Jurmann G. 2 (1), Pankotai L. 4 (1), Alaxai  Z. 3, Szondi Zs. 1, Szeberényi F. 4. Cs.: Kozma T. (kapus), Tóth G. 1, Hadnagy F. 2, Kurmai P. 4, Zákányi B. 3, Pint L. 2, Kiser P. 1. Edző: Zsadányi Sándor.

DVSC: Torda V. 1 – Kiss Cs. 6, Kelemen D. 4, Kostyó P. 4, Panyi A. 4, Csernyánszki L. 3, Makó Z. 5. Csere: Reszegi E. (kapus), Nagy N. 4 (3), Helm B. 2, Fodor V., Bacenkova D. 1, Bákonyi L., Rácz P. Edző: Kudor Kitti

Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 4/3

MESTERMÉRLEG
Kudor Kitti: Nagyon meggyőzően kezdtük a mérkőzést, a védekezésünknek köszönhetően már az első tíz percben sikerült egy nagyobb különbséget kiépíteni, ami nagy önbizalmat adott a csapatnak. Védekezésben és a kapuban extrát nyújtottunk a mai napon. Nagyon nagy csapatmunkának köszönhetően tudtunk nyerni az Eger otthonában!

Kiemelt partnereink