Lehengerlő első hazai

Valósággal hengereltek akadémistáink, tizenhét góllal nyert Kudor Kitti együttese a SZISE ellen az NB I/B második fordulójában.

Egerben kezdtük meg szereplésünket a felnőtt másodosztályban, az első fordulóban nem sikerült meglepetést okozni az Eszterházy SC ellen. Következett a SZISE elleni, hazai találkozó, éppen a fővárosiak – nagyjából megegyező kerete – ellen vívtuk meg az U20 I. osztály döntőjét. Azt a Szent István SE nyerte, ezúttal volt esély a visszavágásra.

Igazi adok-kapokkal indult a találkozó, csakúgy potyogtak a gólok. Az ötödik percben már 4-4 volt az állás, egészen nagy volt a tempó és rendszerint túljárt a támadócsapat a védőkön. Véniger Kata ügyesen értékesítette ziccereit, Baranyi Dorottya is eredményesen támadott, először a 18. percben vezettünk hárommal. Lakatos Réka védéseinek is köszönhetően tudtuk növelni előnyünket Csamangó Lili állította be a félidei eredményt a 30. percben: 19-15.

Szerencsére nem altatta el a mieinket a négygólos előny, Fodor Veronika vezérletével tovább nőtt a különbség, beállónk a 35-36. percben bő másfél perc alatt szerzett mesterhármast. Sokat javult a védekezésünk, a támadójátékban pedig továbbra is megtaláltuk a helyeket és jó megoldásokat választottunk. Baranyi Dorottya és Véniger Kata jó teljesítményéhez többen is csatlakoztak, példának okáért Szalai Petra az 51-53. perc és a 56-58. perc között is három-három alkalommal talált be! Igazi örömjáték volt a második játékrész, és, hogy minden összejött, arra példa Fodor Veronika ejtése, amely inkább írt le felfelé, mintsem előrefelé haladó röppályát. Ilyen arányban is teljesen megérdemelten győztek akadémistáink!

Szép volt lányok, ez egy igazán jó teljesítmény volt!

NB I/B., 2. forduló:

DVSC SCHAEFFLER U19–SZISE 40–23 (19–15)
Debrecen, 100 néző: V: Szedmák M., Tóth T.

DVSC
: Lakatos R. – Kiss Cs. 2, Fodor V. 6 (2), Kelemen D. 2, Petruska D. 3, Baranyi D. 9 (1), Véniger K. 5. Csere: Demjén L., Kovács N. (kapus), Hermann Z., Csamanagó L. 4, Szalai P. 7 (1), Balogh R. 1, Sipos A., Tóth F., Varga K. 1. Edző: Kudor Kitti.

SZISE: Csöndör N. – Szabó E. 1, Ugrai D. 4, Perák Cs. 5, Kerekes L. 8 (6), Nánási N. Csere: Szemző Cs. (kapus), Giricz L. 1, Janicsák M., Miklovics N., Paizs A. 1, Ádám L. Edző: Márczy Gábor.

Kiállítások: 6 ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. /.

MESTERMÉRLEG
Kudor Kitti: Nagyon fontos volt, hogy az első hazai mérkőzésünket meg tudjuk nyerni, mert ez fontos az önbizalmunknak. Jól kezdtük a mérkőzés, védekezésben nagyon stabilak voltunk, utána kicsit visszaesett a teljesítményünk. Az egész mérkőzésen nagyon jól és tudatosan támadtunk. A második félidőben a védekezésünk nagyon magas szintre emelkedett. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk, nagyon sok jó teljesítményt láttam. És ez egy igazán jó csapatmunka eredménye volt!

Kiemelt partnereink