Könnyed győzelem

48-10-re győzte le az Óbudai Kézilabda Sportiskola együttesét U19-es csapatunk.

A tabella első helyezettje fogadta az utolsót, az előzetes esélyek egyértelműen a mieink győzelméről szóltak.

Kissé dekoncentráltan kezdték akadémistáink a mérkőzést, sok ziccer kimaradt, ezen időszakban a vendégek kapusa volt dicsérhető. A védekezésünk stabil volt, továbbá Demjén Laura is magabiztosan hárította az óbudai lövéseket, a 11. perc végén még csak egy gólnál jártak a vendégek. A balkezes oldal, Szalai Petra és Ratalics Luca voltak nagyon aktívak, mindketten bátran vállalkoztak, majd csalatkozott hozzájuk a bal oldal is, elsősorban Eszenyi Gréta. A 19. percben, Kiss Csenge góljával vezettünk először tíz találattal, egyre inkább nyílt az olló a két együttes között. Csamangó Lili beállóból volt eredményes, Szalai Petra jegyezte az utolsó debreceni találatot a félidőben, 22-5, félóra játék után. A második félidő elején gyorsan szerzett két találatot a fővárosi csapat, majd 22 percig nem tudtak eredményesek lenni, ez a védekezésen túl Kovács Noémit is dicséri. Sok, gyors ellentámadásból szerzett találatot jegyeztünk, Győrvári Viktor pedig tudta pihentetni a lányokat. Nagyon sima lett a vége, 38 góllal győztünk az óbudaiak ellen, továbbra is a tabella élén állnak akadémistáink.

U19 I. osztály bajnoki mérkőzés, 9. forduló:

DVSC SCHAEFFLER–ÓKSI 48–10 (22–5)

DVSC: Demjén L.  – Ratalics L. 7, Szalai P. 10 (1), Véniger K. 2, Fodor V. 3, Solymosi Zs. 2, Eszenyi G. 4. Csere: Kovács N. (kapus), Kelemen D. 4, Tóth R. 2, Kiss Cs. 4 (1), Csamangó L. 1, Ferenczi L. 7 (1), Baranyi D. 2. Edző: Győrvári Viktor.

Kiemelt partnereink