Két győzelem Szegeden

Egyik mérkőzést sem kezdte jól, mégis mindkét találkozóját magabiztosan nyerte meg Márián Blanka együttese az U15-ös bajnokság második játéknapján.

Fotó: Antal János

Sajnos nem indult jól az első mérkőzés, sok pontatlansággal és nem túl hatékony védekezéssel kezdtek a mieink, a 9. percben már három góllal vezetett az ellenfél. Litschauer Nikol és Keller Petra találataival először csak zárkóztunk, majd épp utóbbi góljával át is vettük a vezetést. A félidőben már négy gólos volt akadémistáink előnye, amelyet a második játékrészben sikerült növelni. Tábit Vivien több védést is bemutatott, a második félidőben mindössze négy gólt kaptunk. Minden mezőnyjátékos szerzett legalább egy gólt, végül 33-14-re nyertek akadémistáink.

U15 I. osztály, Alapszakasz, 3. mérkőzés, Szeged:

DVSC SCHAEFFLER–Békéscsabai ENKSE 33–14 (14–10)

DVSC: Buri R., Tábit V. (kapusok) – Jeszenszki P. 4, Szinay S. 3, Nagy N. 2 (1), Uj F. 2, Zákányi J. 2 (1), Litschauer N. 7, Lovász K. 1, Keller P. 5, Kis R. 1, Balog R. 2, Oláh L. 2, Pásztor G. 2 (1) Edző: Márián Blanka.

A második találkozón sem kezdtek jól a lányok, a 6. percben 4-2 volt az ellenfél javára. Ezen a meccsen is sikerült fordítani, már a 8. percben, innen pedig már nem is engedték ki a mieink a győzelmet a kezükből. Szerencsére ismét több játékos tudott eredményes lenni, Litschauer Nikol mellett Keller Petra és Nagy Nóra is hat góllal zárt. Ezúttal is a második játékrészben robbantottak a mieink, akik végül tíz góllal győzték le az algyőieket.

Négy találkozó után három győzelem és egy vereség Márián Blanka csapatának mérlege.

U15 I. osztály, Alapszakasz, 4. mérkőzés, Szeged:

Fiatal Kézilabdások SE–DVSC SCHAEFFLER 20–30 (14–16)

DVSC: Buri R., Tábit V. (kapusok) – Jeszenszki P. 3 (1), Szinay S., Nagy N. 6 (1), Uj F. 2, Zákányi J. 2, Litschauer N. 6, Lovász K., Keller P. 6, Kis R. 1 (1), Balog R. 3, Oláh L. 1, Pásztor G. Edző: Márián Blanka.

Márián Blanka: Összességében elégedett vagyok, jól sikerült a két mérkőzés. Feszülten kezdtünk a Békéscsaba ellen, kapkodtunk, de utána felvettük a játék ritmusát és jó mérkőzés alakult ki belőle. A nyitott védekezésünkben voltak hiányosságok, de pozitívum, hogy jól küzdöttünk. A második meccsen nem voltunk annyira feszesek, sok helyzetet kihagytunk, de végül azért magabiztosan nyertünk.

Kiemelt partnereink