Két akadémista az ifi válogatottban

A DVSC Kézilabda Akadémia két játékosa, Csernyánszki Liliána és Panyi Anna is elkezdte a felkészülést az augusztusi U17-es Európa-bajnokságra a jelenleg huszonegy fős ifjúsági válogatott keret tagjaként.

2019. decemberében, az Olimpiai Reménységek Versenyén játszott utóljára mérkőzést – akkor még serdülőválogatottként – a 2004. január 1. után születettekből álló, magyar női korosztályos válogatott. Azóta több összetartást szervezett a Magyar Kézilabda Szövetség az együttes számára. 2021. augusztus 5-15. között világversenyen bizonyíthatnak a lányok, hiszen Montenegróban rendezik meg az ifjúsági (U17-es) Európa-bajnokságot, amelyre a magyar válogatott is kvalifikált.

A tizenhat résztvevő csapatot négy csoportba osztották, a mieink Norvégiával, Portugáliával és Szlovákiával kerültek egy négyesbe. A jelenleg húsz főből álló magyar keret tagja a DVSC Kézilabda Akadémia két tehetsége, Csernyánszki Liliána és Panyi Anna is, akik rendszeresen kapnak válogatott meghívót Bohus Beáta szövetségi kapitánytól. A válogatott keret június 21-én kezdte meg a felkészülést a kontinensviadalra, amelynek mérkőzéseire tizenhat játékos nevezhető, várhatóan további két tartalék utazik még a csapattal. A válogatott négy találkozóval készül az Eb-re, Ausztria legjobbjai ellen hazai pályán, míg a francia válogatottal idegenben mérkőznek meg két-két alkalommal.

Kiemelt partnereink